A ZÜME 150 éve

A ZÜRICHI MAGYAR EGYESÜLET 150 ÉVE

1864-2014
Történeti összefoglaló 1864-től napjainkig
(vázlat tanulmány)

„Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar…!”

Bevezető
A magyar-svájci kapcsolatok gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak a mai államközi viszonyoknál. Közös történetünket a magyar honfoglalás (896) időszakából érdemes indítani. Tárgyi és írásos emlékek százai mesélhetnek, melyekből – kis kutatást végezve – magunk is felismerhetjük, milyen fontos és szoros kapcsolat állt fent, és tart ma is a két nemzet között. A kapcsolatfelvétel a különböző történelmi korszakokban más-más okokkal magyarázható. A mai svájci-magyar diaszpóra kialakulásának hátterét és a Zürichi Magyar Egyesület történetét vizsgálva azonban elég a modernizáció korától kezdeni a leírást. A magyarországi belső rendszerváltozások ugyanis több jelentős emigrációs hullámot indítottak - 1859, 1918-20, 1945-48, 1956-ban - nyugatra, köztük elsők között Svájcba.

A Zürichi Magyar Egyesület alapítása

    A mai magyar diaszpóra szervezetek túlnyomó többségét vagy ’56-ban, vagy a rendszerváltás óta alapították. A Zürichi Magyar Egyesület se nem 1956-os alapítású emigráns szervezet, se nem legújabb kori klub. Múltja jóval régebbre nyúlik vissza.
Svájc elsődleges vonzerejét az 1855-ben alapított szövetségi műegyetem (Eidgenössische Tchnische Hochschule) jelentette a tudomány területén jeleskedő magyar hallgatók részére.   Alapítása után négy évvel, 1859-ben már beiratkozott néhány magyar diák az új főiskolára; az 1871/72 tanévben 689 hallgatója közül 79 magyar, ami tekintélyes mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemnek ekkor összesen 500 hallgatója volt. A magyar mérnököknek ebben az időben tehát jelentős része Zürichben nyerte kiképzését.
    Az első – nem hivatalos – magyar egylet 1863-ban alakult az ETH-n tanuló diákok egy csoportja által. Kezdeményezője Hirscher Mór építész volt. A csoport ekkor még nem fejtett ki közösségi vagy szellemi tevékenységet, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy érdemes magyar egyesületet alapítani Zürichben.
Az ETH 1864-es tanévének elején, októberben, 21 lelkes diák magyar egyletet hozott létre, mely céljait és működési formáját alapszabályokba rögzítette és ettől kezdve rendszereses közösségi tevékenységet folytatott, ezzel megteremtve az alapjait a ma is működő szervezeteknek. A Zürichi Magyar Egylet alapítója Feketeházy János volt, első elnöke Nagy Dezső, alapító tagjai Festetich Emil, Haris Döme, Holzmann Béni, Jasznigger Jakab, dr. Kherndl Antal, báró Knezevich Viktor, Kugler Mihály, Ladányi József, Lederer Ede, gróf Leiningen Armin, Menczer Lajos, Novelly Imre, Reich Imre, Rózsa Lajos, Schneider Márton, dr. Szily Kálmán, Taussig Sándor, dr. Wartha Vincze és Waldner Jakab.
Feketeházy János (1842-1927) Hídépítő mérnök, tervező. Leginkább számottevő tevékenysége hidak és vasszerkezetek tervezése volt. Munkásságát kiemelt középületeink és hidaink ma is őrzik. Munkái: a Fővámház (ma Budapesti Corvinus Egyetem) tetőszerkezete, az első Összekötő vasúti híd a Dunán, a fiumei forgóhíd, a Keleti pályaudvar tetőszerkezete, az operaház tetőszerkezete, a szolnoki vasúti Tisza-híd, a szegedi közúti Tisza-híd, a Komárom és Révkomárom közötti Erzsébet híd, az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd, a budapesti Ferenc József híd (mai neve Szabadság híd)
    Kezdetben összejöveteleik hetente egyszer voltak, a Merz, később a Zimmerleuten vagy a Züricher Hof nevű vendéglőkben, ahol Magyarországról hozott hírlapokból tájékozódtak az anyaország sorsáról. 1865-től állandó helyisége volt az egyletnek, 1868-ban jelvényes pecsétnyomót is csináltattak maguknak „Zürichi magyar egylet, 1864” felirattal. Ekkor a tagok száma eléri az ötvenet. A ZME kezdetben diák-körként, de 1872-re már általános egyletként működött, nagyobb és nemesebb célokat is tűzve maga elé, mint pusztán a diákok összefogása, szórakoztatása. Tagja lehetett ettől fogva minden Zürichben tartózkodó magyar. Ennek ellenére tagok nagy többsége az egyetem hallgatója volt. Olyanok, mint Asbóth János, Alexy Ödön, Auer Henrik vagy Österreicher Géza (Örkény István édesapja). Az Egyesületben ötven év alatt nagyjából ezer magyar diák fordult meg. (1863-1888 között 574 regisztrált tagja volt – persze nem egy időben)
1872-ben, általános egyletté való alakulása után nyerte el az alapszabály végleges formáját. Eszerint az egylet célja:
1.    Távol a hazától a honfitársakban a tiszta magyar szellemet, különösen az összetartás és hazafiság szellemét őrizni, folyvást ébren tartani és gyarapítani, és a tagokat fönntartani a magyar míveltség színvonalán.
2.    Kitelhetőleg gyámolítani a honfitársakat mind szellemi, mind és anyagi tekintetben; pártolni a hazai irodalmat – mindent, ami nemzeti életünkben szép, nagy, nemes és jó.
3.    Mindenek fölött a „magyar” névnek becsületét fönntartani és emelni, a nemzeti ügynek haladását lehetőleg eszközölni, és ezek iránt a külföldieknél az érdeket és közbecsülést fölkelteni és fönntartani.
Azt is kimondja az egylet, hogy alakulása által korántsem szándéka tagjait más nemzetbeliekkel való társalgástól elvonni, vagy azok iránt elzárkózást kelteni. Sőt ellenkezőleg, szorgalmazza a más nemzetekkel való barátságok kialakítását, mint a magyar ügy szolgálatának leghatásosabb eszközét.
Az egylet magyar könyvtárat is létrehozott, mely 1872-re 1150 dokumentumot számlált. Ezt az egyleti tagok és az Magyar Tudományos Akadémia adományaiból bővítették. Folyóiratok is rendszeresen jártak Magyarországról, méghozzá úgy, hogy a lapkiadók ingyen küldték a példányokat, csak a postaköltséget kell az egyletnek állnia. 1865/66 tanévben 4 politikai és 3 szépirodalmi lapot találunk, míg 1868-ban már 20 hírlap és folyóirat található az olvasóterem asztalán. Később járt többek közt a Nyugat, a Pesti Napló és a Pesti Hírlap.
Az éves beszámolók tanúsága szerint igen aktív közösségi élet folyt: tudományos és szórakoztató előadások, úgynevezett társas vacsorák, sí versenyek, és sí kirándulások, sőt magyar bálok is! Ezekre a bálokra persze már nemcsak az egylet tagjai voltak meghívva, hanem svájciak, más nemzetiségi egylet tagjai, minden svájci magyar és vendégek Magyarországról is.  1934-ben már 800 vendég mulatott a Grand Hotel Dolderben a magyar bálon! A hetvenes években alakult egy önképzőkör is az egyleten belül, melynek célja a magyar nyelv műszaki szókincsének fejlesztése, különböző tudományos előadások, illetve egy-egy téma kapcsán kerekasztal beszélgetések szervezése volt. Sőt, a német ajkú magyaroknak nyelvórákat is adott az elnök, Szily Kálmán. Az önképzőkör mellet dalárda és zenekar is működött az egylet keretin belül. Ez utóbbi Péchy László vezetése alatt 11 tagból állt, és nagyban hozzájárult a különböző vidám összejövetelek sikeréhez. Az Egyesülettel párhuzamosan több magyar szervezet is létezett: a Magyar Vívókör és az Előre Magyar Csolnakázó Egyesület. Ezekkel a viszony baráti volt, sok átfedéssel a tagok közt. Az Egyesület két fontos, évente visszatérő eseménye volt a közös szilveszteri mulatság, illetve az 1848 március 15-i megemlékezés. Az Egyesület fennállásának kerek évfordulóiról is rendszeresen, programmal és emlékkönyv kiadásával is megemlékezett.
Különösen nagy rendezvény volt az ötvenedik évforduló. A magyarországi vendégek 1914. június 25-én érkeztek, Palágyi Antal egyesületi elnök fogadta őket. Ugyanaznap este a „Saffran” céh nagytermében ismerkedési estélyt tartottak. Másnap a műegyetem Aulájában került sor az 50 éves jubileumi díszközgyűlésre. A közgyűlés elnöke, Popper István emlékbeszéde kíséretében adta át a Zürichi Magyar Egyesület részére az egyesület alumni szervezete által beszerzett magyar zászlót. A ceremónián beszédet mondott még a Zürichi Műegyetem rektora és Békésy Sándor miniszteri osztály-tanácsos is.
Közösségépítésen és művelődésen kívül az egyletnek már akkor is volt nemzetpolitikai küldetéstudata. Másik fontos küldetése volt megtartani a külföldi diákokat magyar nemzet számára. Az Egyesület, hogy mindkét missziójának minél tökéletesebben meg tudjon felelni, élénk és egymás segítésén alapuló kapcsolatot ápolt Magyarországgal. Később a revíziós törekvésben támogatta csonka Magyarországot képességei szerint az Egyesület. A Zürichi Magyar Egyesület segélyezéssel is foglalkozott.  Már első évben saját pénztárából és az egyes tagok adakozásából 100 Frankot küldött a sokat szenvedett haza éhenhalással fenyegetett népének, de gyűjtést szerveztek a svájci (200 Frank 1868-ban) és a magyarországi árvizek károsultjainak is (160 Frank 1875-ben, majd 230 Frank egy évvel később).
A volt tagokból 1896-ban verbuválódott Zürichi Magyar Egyesület Volt Tagjainak Országos Szervezete (ZMEVTOSZ) és a főkonzul személyesen is. A ZMEVTOSZ alumni szervezet kimondottan azzal e céllal jött létre, hogy a kint tanuló magyar diákokat otthonról, Magyarországról anyagilag és erkölcsileg támogassa. A diákok ugyanis a főiskolai tanulmányaik után, mely 8 félév volt, hazatértek, hogy a megszerzett tudással a hazájukat szolgálják.
A 1889-ben rendezett 25. évforduló egy időszak lezárását jelentette. Ennek oka egyrészt a budapesti műszaki egyetem folyton növekvő színvonala volt, másrészt a „zürichi polytechnikum lassú hanyatlása, melyet újabban nem tisztán tudományos, hanem elsősorban svájci nemzeti szempontok alapján igyekeztek irányítani. E két tényező külföld helyett Budapestre vonzotta a műszaki tudományok iránt érdeklődőket. A belső problémákon kívül a történelem viharai, első világháború, Trianon (korábban sok diák érkezett a Bánságból, Horvátországból, Erdélyből és Felvidékről), az 1933-as gazdasági világválság is nehézségek elé állították a zürichi magyar fiatalokat. Az Egyesület azonban az átmeneti mélypontok ellenére sem szűnt meg, a nehézségeken mindig sikerült túllendülni, ám a valaha gazdag közösségi élet valóban egyre szürkébb lett.


Az ’56 után újjászervezett Zürichi Magyar Egyesület

    A negyvenes években, mint egy kötetlen társaság, egy úgynevezett Zürichi Magyar Kolónia működött. A második világháború előtt és után, a szovjet megszállás alatt és az 56-os forradalmat követően a Svájcba vándorolt magyarok száma csak nőtt, a közösség összetételét tekintve pedig már a társadalom minden területéről képviseltették magukat. Nagyon különböző emberek érkeztek, akikben csak az volt közös, hogy mind elhagyták a hazájukat. Itt hirtelen egymásra voltak utalva, ha magyar szót akartak hallani.
    Az 56-os forradalom leverését követően több ezer magyar választott a nyugati emigrációt. Svájc közel 14 000 magyar menekültet fogadott. Több spontán, és szervezett, állam által indított megmozdulás is volt, amely ékesen bizonyítja a svájciak együttérzését és segítő szándékát. 1956. november 20-án déli 12 órakor történt valami, amire emlékezet óta nem volt példa Svájcban: három percen keresztül szünetelt a forgalom a városok és falvak utcáin, az emberek abbahagyták munkájukat, a gyárak forgó kerekei megállottak, az iskolákban elnémult a tanítás és három percig tartott a néma csend. Három percig csak a szenvedő magyar népre gondolt egész Svájc, és mélységes együttérzéssel tüntetett a magyar szabadság elnyomása ellen – áll egy korabeli cikkben. A Zürich kantonba felvett menekültek végleges elhelyezése céljából 1956 novemberében az egyik kantonális közigazgatási épületben különleges elosztó és elhelyező állomást létesítettek. Február közepére ez az intézmény befejezte működését. Teljes lakásokat is felajánlottak, de voltak olyan családok, akik befogadtak családokat, fiatalokat. Munkát találni sem akkoriban, sem később nem volt nehéz Svájcban. Olyan mértékű volt az ipari fellendülés, hogy a munkaerő igényt a hegyekből leköltöző svájci parasztok nem tudták kielégíteni. Svájcnak szüksége volt tehát a külföldről érkezőkre. Az őszinte szimpátián túl ezért is fogadták szeretettel a középeuropából érkező magyar menekülteket.
1956-ban a Vatikán a menekültek gondozására külön püspökségeket szervezett, a menekült lelkészeket plébánosi rangra emelte és felhívta a helyi egyházi hatóságok figyelmét, hogy tegyék lehetővé területükön a menekültek idegen nyelvű plébániáinak működését. Plébánia sokáig nem volt, de miután a Theodosaniumot kinőtte a magyar közösség, a St. Anton templom altemplomába került a magyar mise. A magyar pap 1956-ban Fábián Károly volt.
A Magyar Kör hetente egyszer lehetőséget biztosított a magyaroknak a találkozásra, problémáik megbeszélésére, lakóhelyek és munkalehetőségek közvetítésére. A találkozókra a Heimplatzon található a Pfauen vendéglő első emeleti termében került sor. Szintén a Magyar Kör kezdeményezésére született egy ingyenes, magyar nyelvű újság, melyet a zürichi napilapok szerkesztőségei támogattak. Ez volt a „Svájci Magyar Híradó”, mely 1958-ig jelent meg hetente kétszer. Főszerkesztője Dr. Stoffel Felix, kiadója a Zürichi Napilapok Közössége volt. A gyűlésen mintegy 100 magyar jelent meg. A Szózat eléneklése után az egyesület alapszabályának tárgyalására került sor.
Ha az ’56-os nemzedék nem alapítja újjá az egyesületet és nem alapít segélyszervezetet, melyek a hagyományőrzés és nyelvápolás mellett az új hazába történő beilleszkedést is fontos feladatának tekintette, ha nem alkot egyházközösségeket, ahol mindmáig anyanyelvünkön szólhatunk Istenünkhöz, ha nem létesít cserkészmozgalmat, akkor asszimilálódott volna a magyarság.
    Az Egyesület egyik alapítója, akinek fejében megfogant egy emigráns egyesület létrehozásának ötlete, s aki 2001-es visszavonulásáig meghatározó alakja volt annak, Bozsóki János volt. Bozsoki János 1918. április 3-án született a Somogy vármegyei Nagybajom községben. Ott járt elemi iskolába, Kaposváron érettségizett. A szegedi egyetemen kezdett jogot tanulni. A 4. szemeszter után, 1940-ben katonai behívóparancs szakította meg tanulmányait. A II. világháborúban rohamtüzér zászlósként szolgált a 10. magyar rohamtüzérosztályban, akikkel 1944-ben a 25. magyar gyaloghadosztály erdélyi, Torda környéki támadásában részt vett, csapatával kiverte az oroszokat a Sósfürdő területéről. Tettével, amelyért később vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzójától megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet, megakadályozta Torda bekerítését. Megsebesült, majd felgyógyulása után Budapest védelménél kapott súlyos sebesülés számára a háború befejezését jelentette. A háború után Somogy megyében, Kaposváron a Kisgazdapártnak volt a titkára. A ’47-es választások után éles hangú kritikát fogalmazott meg a Somogyi Hírlapban a Magyar Kommunista Párttal szemben. Az ÁVO háromszor letartóztatta, megkínozta. Amikor bizalmasan tudatták vele, hogy újabb letartóztatási parancsot adtak ki ellene, úgy döntött, hogy elhagyja Magyarországot. Odament hozzá reggel 6-kor a rendőr, s azt mondta, „Bozsóki úr, én reggel 8 órakor jövök magát letartóztatni. Addig maga tűnjön el innét.” Egy barátja révén sikerült átszöknie a határon. Svájcban különböző munkahelyeken dolgozott. Több éves továbbképzés után rakéta-tervezőként, majd projekt-vezetőként dolgozott a Bührle fegyvergyárban, ami meglehetősen bizalmi munka volt. Itt szerzett olyan svájci ismeretségeket, amelyek később szükségesek voltak az egyesület politikai feladatainak elvégzéséhez. 1960-ban megnősült. Svájci felesége Martha, két leánygyermeknek, Corneliának és Lindának adott életet. 1956-ban, a forradalom hírére munkahelyén több hetes rendkívüli szabadságot vett ki. Magyarországra ment, eljutott Sopronba, Győrbe. A forradalom leverése után Ausztriában, majd Zürichben a magyar menekülteket segítő szerveknél tolmácsként tevékenykedett. Vitézhez méltóan képviselte népünk ügyét Bozsoki János nyugaton is. Számos svájci és más nyugati emigráns szervezet tagja volt. A Zürichi Magyar Egyesület újraalapítója, hosszú évekig elnöke volt. A Svájci Magyar Egyesületek Szövetségének, valamint a Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetségnek egyik alapítója. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Svájci Magyar Irodalmárok és Képzőművészek Körének alapítása is. A müncheni Nemzetőr című újság “Svájci Magyar Hírmondó” elnevezésű oldalát szerkesztette évtizedeken keresztül. Mindig ott volt a zürichi ünnepségek, kulturális események szervezői között. 1989 után hamarosan a Haza is elismerte Bozsoki János érdemeit. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést, alezredessé léptették elő. Továbbra is figyelemmel kísérte Magyarország és az elszakított területek magyarságának sorsát, az oda irányuló karitatív-szociális munkát is szívügyének tekintette. Hosszú, derűs nyugdíjas élet után szólította magához az Úr 2009. november 17-én.
Az újraalapított egyesület, alapító tagjai voltak Bozsóki János, Kismarjay Tibor, Farkas László, Horváth Dénes, dr. Ludinszky László, Ember Sándor, Böröcz József. Az első elnökséget egy egyesületi választmány támogatta. Elnöknek dr. Kisamarjay Tibort, a választmány elnökének Dr. Lidinszky Lajost választották. Kismarjayt 1958-ban Farkas László, majd Király Zoltán követte. Király Zoltán tragikus halálát követően egy háromtagú elnökség vette át a vezetést. E hármas vezetőségben különböző időkben Hidvéghy László, Schulze Mária, Bíró Dezső, Bozsóki János vállalt szerepet. Az egyesület vezetésében az említetteken kívül részt vett még: Nyers István, aki alakulástól kezdve egészen 2006-ig volt az Egyesület pénztárosa, Winkler József, Farkas Lóránd, Szabó Albert, Hunyadi Mátyás, Héry Béla, Erkel Lajos, Böröcz József, Dr. Czettler Antal, Dr. Várkonyi Ernő.
Az egyesület szellemiségét egyértelműen az 1956-os forradalom eszmeisége határozta meg. Alapszabálya szerint az egyesület célja
1. A Zürichben és környékén élő magyar származásúaknak az 1956-os szabadságharc és a magyarság függetlenségi törekvéseinek szellemében való összefogása, képviselete és a magyar öntudat ébrentartása.
2. A magyar nemzeti kultúra ápolása és a vendéglátó ország lakóival való megismertetése.
3. Kapcsolatteremtés és együttműködés más magyar szervezetekkel.
4. A tagok svájci társadalomba való beilleszkedésének segítése.
Az Egyesület ötödik pontja, hogy napi politikával nem foglalkozik, ez ugyanis nem volt megengedett az emigráns szervezeteknek. Annál erősebb volt a nemzetpolitikai küldetéstudat. Az Egyesület legfontosabb feladatának a magyarság megtartását és összefogását, valamint a lehetőségekhez mérten a magyar szabadságért és Magyarország felvirágzásáért való küzdelmet tekintette, ezeket pedig elsősorban a nemzeti ünnepek méltó megünneplésével, különböző társadalmi események szervezésével kívánta elérni.
Természetesen az Egyesület a kezdeti nehézségek megoldásának segítésén kívül az alapszabályban előírt céljáról és a tagság szociális, kulturális igényeiről sem feledkezett meg. 1958-ban megalakult a fiatalok számára az Egyesület Sportszakosztálya, amely futball- és kosárlabdaedzésekkel kezdte meg működését. Vívóklub is működött, melynek alapítása (1958) Schlégl István nevéhez fűződik. 1958-ban Zürich város a magyar közösség rendelkezésére bocsátott egy úgynevezett Társalgótermet, egy Ungarn-Foyert a Zentralstrasse 34. szám alatt, ahol a hét minden napján összejöhettek a magyarok beszélgetni, kártyázni, sakkozni, zenét hallgatni. A társalgó háziasszonya Silvia Domeniconi, feltehetően svájci, de semmiképpen nem magyar hölgy volt. Magyar kölcsönkönyvtár, zongora, zenegép, kártyák, sakk-tábla és egyéb játékok álltak a látogatók rendelkezésére díjtalanul minden délután. Hétfőn volt dalkör, kedden amatőr fényképész és bélyeggyűjtő klub, szerdán asszonyok és lányok ismerkedő délutánja, csütörtökön előadás egy-egy témáról és utána vitaest, pénteken könyvkölcsönzés (Zürich város 500 könyvvel lepte meg a magyar könyvtárat), szombaton bridzs, römi és ulti, vasárnap családi délután műkedvelő műsorral. Tartottak irodalmi estet a forradalmi költészetről, de az egyesület szervezésében volt filmest is, melyeken régi magyar filmeket vetítettek az érdeklődőknek, valamit zenés színi előadás Turay Idával a Volkshaus színháztermében, szerveztek társas kirándulást a hegyekbe, augusztus 20-án hajókirándulást, disznótoros vacsorát és farsangi mulatságot is… stb.
1964-ben került sor a Magyar Egyesület első alapításának 100. évfordulója megünneplésére is. A svájci-magyar kapcsolatok e jeles alkalmából december végén a Zürichi Magyar Egyesület nevében Dr. Tassonyi Gyula, Király Zoltán, Arató László és Böröcz József kereste fel Zürich város polgármesterét, dr. Emil Landoltot, hogy a Zürichi Magyar Egyesület százéves fennállása alkalmából átnyújtsák neki a magyarság köszönetét kifejező díszes okiratot. A 100 éves évforduló bensőséges ünnepségéről a svájci lapok, köztük a Neue Zürcher Zeitung is beszámolt. (Arató László!)
Ezen időszak legnagyobb jelentőségű, és legnagyobb szabású eseménye azonban biztosan az ’56-os forradalom tíz éves évfordulója volt.  Így 1966-ban, a 10. évforduló alkalmával a svájci hatóságoknak és a baráti svájci szervezeteknél sikerült elérni, hogy a város és a Limmat-folyó közepén, egy pontonon 10 méter magas, hatalmas fakereszt (megfelelő táblával, virágokkal és esténként nagyszámú gyertyával) több héten keresztül emlékeztessen az ’56-os magyar eseményekre. Ezres tömegek részvételével csónakon vitték a koszorúkat a pontonon lévő kereszthez. A német nyelvű ünnepi beszédet Dr. Anton Heil parlamenti képviselő (Nationalrat) mondta, a magyar és a svájci himnuszt Zürcher Orchestergesellschaft szimfonikus zenekar játszotta.
    Ekkorra már 200 fővel kevesebb tagot számlált az egyesület, mint 1959-ben. 1970-ben a taglétszám 76 főre esett vissza. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy a magyarok féltek, hogy ha belépnek, vagy bent maradnak egy emigráns egyesületben - amely, bár alapszabálya szerint nem folytat politikai tevékenységet, mégis felemeli a szavát a kommunista rendszer ellen -, nem kap svájci állampolgárságot. Mivel a Magyar Egyesület volt Zürichben a hivatalos emigráns szervezet, ennek tagjai voltak leginkább kitéve akár a svájci, akár a magyar titkosszolgálat tevékenységének. Részben ennek is tudható be, hogy az Egyesület taglétszáma folyamatosan csökkent. Még annak ellenére is, hogy 1968-ban – elsősorban, de nem kizárólag Felvidékről - újabb menekülthullám érkezett Svájcba. Ők voltak az úgynevezett „újmagyarok”. Az újonnan érkező fiatalok ugyanolyan friss lelkesedéssel érkeztek ide, mint 12 évvel korábban az ’56-os menekültek. Egyike volt B. Szabó Péter, aki ideérkezésétől kezdve nagy energiát fektetett a magyar közösség szolgálatába, a Magyar Egyesületben és több más közösségben is. Az egyesületi életnek az Ifjúsági klub nagy lendületet adott, nagy hangsúlyt fektetett a kulturális programokra. B. Szabó Péteren, a klub vezetőjén kívül a tevékenységekben aktívan részt vett – a Klubtanács nevében – Dr. Kosár László, Hank László, Lamoth Márton, Proóistás György, Papp Albert, Csomóss Anikó, Solymosi József, Frank Ferenc és Dr. Andreánszky Árpád. A néptánccsoportot is újraélesztették a klubon belül, ami a következő magyar bálon már fel is lépett. A klub kiadott egy újságot is, Jövőnk címmel, melynek B. Szabó Péter volt a felelőse. 1970-75 között az Ifjúsági klub volt a március 15-i ünnepélyek főszervezője is együttműködve a Zürichi Magyar Egyesülettel, a Munkavállalók Szövetségével és az Egyházzal.
    1976-ban Bozsóki János, Magyari Sándor és B. Szabó Péter elhatározta egy irodalmi kör megalapítását, ez a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) , amely aztán mindinkább átvette az Egyesület kulturális tevékenységét. Már az alakulás évében irodalmi pályázatot írtak ki, amely díját a Munkavállalók Szövetsége ajánlotta fel. Számos előadást szerveztek, melyek eddig csak újságokból és könyvekből ismert magyar írókat mutattak be a közönségnek. A rendezvényeket minden alkalommal könyvvásárral kötötték össze.
A Zürichi Magyar Egyesület mellett az egyik legnagyobb jelentőségű, és az Egyesülettel baráti viszonyban lévő szervezet volt a Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége (SKMMSZ). Ennek alapítója Böröcz József, aki, mint már említettük, a Magyar Egyesület alapító tagja is volt. (…)
Egyéb szervezetek is működtek ez időben Zürichben, mint például a Móra Ferencz irodalmi Kör, Szondi-Intézet, Kirchgasse-i Baráti Kör, és igen színvonalas intézményként a Kodály-Zeneiskola.
Az utánpótlás megszervezése mindig nagy kihívás egy egyesület számára. A fiatalok bevonása a színes, különböző érdeklődési köröket kielégítő programokkal elérhető. Azonban az egyesület, mint szervezet életében kevesebben vállalnak aktív szerepet, még kevesebben tagságot vagy elnökségi tagsági részvételt. Fontos tehát, az új generáció nevelése, amely magyar oktatással és a cserkészet révén valósul meg. 1948-ban, amikor betiltották a cserkészetet Magyarországon, a tagok titokban tartottak összejöveteleket, melyeknek egyik vezetője Kölley György volt, akit ezért 10 évnyi szibériai munkatáborra ítéltek. Mikor hazajött, befejezte a teológiát és pap lett. A hatvanas években ment ki Németországba, attól kezdve a kilencvenes évekig ő volt az európai kerületi parancsnok. (…)
Az egyesület életében mindig kiemelkedő eseménynek számított az 56-os forradalom emlékünnepélye. A tízéves, nagyszabású emlékünnepély után a Limmaton felállított fakeresztet lebontották. Nem maradt egy állandó hely, ahol évről évre megemlékezzenek a forradalomról. Ezért határozta el a Magyar Egyesület egy emléktábla állítását, amely nemcsak ’56-ra emlékeztet, hanem Zürich város nagylelkűségére is, ami a menekülteket befogadta. Az emléktábla állításának ötlete Farkas László SMESZ elnöktől származott. A „Hála tábla” a 15. évfordulóra készült el és 1971. október 23-án avatták fel a helyi magyar szervezetek és egyházak. A táblát a Kaspar Escher-Haus falán helyezték el (ma Neumühlequai 10., 8001 Zürich). A Hősök Fájának felállításáig itt emlékeztek meg évről évre október 23-án a forradalom hőseiről a zürichi magyarok.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 20. évfordulójára a Zürichi tó partján a Zürichi Magyar Egyesület egy fát ültetett a hősök emlékére, amit ezután évenként az októberi emlékünnepélyeken megkoszorúztak emlékezésképpen a magyar hősökre és mártírokra.  Sajnos a fa rossz talajba kerülhetett, mert néhány év múlva elszáradt. Ezért helyette egy újabb cédrust ültettek a park egy másik pontján, bejárathoz közel.
A nyolcvanas évek első jelentősebb eseménye az 1956. október 23-i forradalom 25. évfordulója volt. A Hősök fájánál márvány elmékkövet lepleztek le.
A forradalom 30. évfordulójára igazán nagyszabású rendezvénnyel készült az Egyesület. A főünnepségre a Börse teremben került sor. Az ünnepély főpatrónusa Dr. Thomas Wagner, Zürich város elnöke volt. A pártfogók közt találunk még számos kanton szintű és országos szintű parlamenti képviselőt (Nationalratot és Bundesratot) és városi tisztségviselőt. Október 26-án az 1971-ben állított emléktábla megkoszorúzása után ökumenikus istentiszteletet tartottak, november 2-án pedig az Ungarn 1956 című filmet nézhette meg a közönség a Studio 4 moziban.

Rendszerváltozás

A rendszerváltás nemcsak a magyarországi életben hozott változást, hanem az emigráns szervezetek életében is. Gyakorlatilag újra kellett fogalmaznia státuszát, küldetését a világban, kapcsolatát Magyarországgal. Világos volt, hogy az új demokratikus magyar parlament felállításával a külföldön élő, volt magyar menekültek helyzete megváltozik, hisz az a hatalom, amely elüldözte őket, letűnt, ezáltal menekült státuszuk értelmét vesztette.
Az egyesület vezetősége, élén Bozsóki Jánossal helyesen látta, hogy a határok megnyílása nem fog tömeges visszavándorlást vonni maga után. Viszont, ha a magyarok nagyobb része külföldön marad, akkor az ő, akár magyar, akár svájci státuszuk újragondolásra, tisztázásra szorul.
Nemcsak az egyének, a szervezetek szintjén is új kihívást látott a megváltozott helyzetben, új lehetőséget arra, hogy az óhazát támogassa. Mert a haza felé fordulás az idő előrehaladtával mindinkább előtérbe került a helyi közösségi élet szervezésével szemben.
A Magyar Egyesület több kampányakcióban is részt vett.

Generációváltás
Noha a rendszerváltás után minden emigránsnak megnyílt az út a hazatérésre, igazi hazahívásra nem került sor, az emigráció tehát maradt. Soraik nem hogy nem apadtak, hanem gyarapodtak, mert bekövetkezett az, amire mindenki számított: Magyarország EU-tagállammá válásával megnyílt a szabad munkaerőpiac és ezrek, tízezrek érkeztek a nyugati országokba munkát vállalni. Ez alól Svájc sem volt kivétel. Itt is több ezer magyar telepedett le hosszabb-rövidebb időre.     
44 évi aktív vezetőségi és elnökségi tevékenység után v. Bozsóki János, az Egyesület ügyvezető elnöke visszavonult a közéleti szerepléstől. Elnöki utódot kiválasztva helyét 2001 márciusában Szennyessy Lászlónak adta át. Szennyessy László 1984 óta, 12 éves korától él Svájcban, az erdélyi Szilágyságból, Tasnádról érkezett. Hamar kitűnt aktivitásával: szervezte a fiatalokat, néptáncolt, a Tamburás bandában ő volt a prímás. 1999-ben lépett be a ZÜME-be, ahol azonnal a vezetőségbe választották. Első lépésként tagokat kezdett toborozni. Már abban az évben 18 fiatal kérte felvételét az egyesületbe. Nemcsak a tagságot fiatalította meg, hanem részben – majd később egészében - a vezetőséget is. Az egyesület új vezetősége a következőképpen alakult:
Három tagú elnökség: Szennyessy László ügyvezető elnök, Pilinszky Katalin, Jakab Zsigmond. Titkár:    Jobbágy Attila. Pénztáros: Nyers István. Jegyző: Nagy Lajos. Vezetőségi tag: Golarits István, Tóth Erzsébet. Ellenőrök: Böröcz József, Dr. Borsos Lajos. Ifjúsági Szakcsoport: Párdi Zsombor.
Míg Svájcban és világszerte a magyar emigráció szervezetei sajnálatos módon gyengültek vagy megszűntek, addig a Zürichi Magyar Egyesület olyan tevékenységről és számbeli gyarapodásról adhatott számot, amihez hasonlót bizony keresni kell. 2001-ben az egyesület taglétszáma 80 fő volt, 2007-ben már több mint 210, méghozzá többségében fiatalok.
Szennyessy László legfontosabb feladatának a párválasztás előtt álló fiatalok magyar közösségbe gyűjtését, az itt felnövő gyerekek a nemzet számára való megtartását tekintette, és tekinti mind a mai napig. A gyerekek a hétvégi magyar óvodában és iskolában, majd utána a cserkészeten közösségre leltnek, de a cserkészetből kinőve, 16-18 évesen nem volt magyar közösség, ahová továbbra is összejárhattak volna.
Az új elnök ezért három szakcsoportot hozott létre: Ifjúsági szakcsoport, Internet kommunikációs szakcsoport és Sport szakcsoport, amelyekben az ifjúsági élet azóta is zajlik. Egyik volt az Ifjúsági Szakcsoport Párdi Zsombor vezetésével. A szakcsoport szervezett ifjúsági találkozókat, kirándulásokat, többnapos összejöveteleket.

Összeállította:
Szilárd Katalin gyűjtéseit követve Kontár Noémi
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai