A magyar emigráció szerepe és erőfeszítései a keleteurópai rendszerváltás elősegítésében
/Tények és dokumentumok/
- B. Szabó Péter előadása, mely elhangzott az Erdélyi Szövetség és a Magyarországi Lengyel Múzeum Egyesület nemzetközi konferenciáján, a 2012. szeptember 29-én megtartott emlékülésen, az erdélyi Ellenpontok című folyóirat elindításának 30 éves évfordulóján -
Nem az emigrációk mentik meg nemzetüket,
de megmaradásukért sokat tehetnek.
Az emigráció a nemzet elválaszthatatlan, szerves része.
Elöljáróban:
Köszönöm a szervezőknek, hogy lehetőséget adtak nekem arra, hogy a magyar emigráció szerepéről és lehetőségeiről itt most Önöknek – a szükre szabott keretek miatt a teljesség igénye nélkül – beszélhessek.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a mi feladatunk nem az, hogy szemrehányásokat tegyünk egymásnak (vagy a távol lévőknek), s azt firtassuk, kinek mit kellett volna és kinek mit nem kellett volna tennie, hanem hogy megteremtsük a részekre szakadt magyarság közös nyelvét – melynek keretében a szavak mindenki számára ugyanazt jelentik, mentesen minden hátsó gondolattól, félreértéstől, sanda félremagyarázásoktól - , melyen szót tudunk érteni egymással, hogy létrehozzunk egy kölcsönös megbecsülésen és segítőkészségen alapuló összedolgozást, elosztva a megoldandó feladatokat, szerepeket, melyek vállalásával kialakíthatunk egy konszenzusra alapozott magyar gondolkodást, nem napi problémákban, hanem térben és időben gondolkodva és tervezve – tegyük hozzá: cselekedve.
Kezdetek
Megfigyelhetjük, hogy alig van olyan nemzet vagy nép, amelynek ne lenne emigrációja, - újabbkori
kifejezéssel diaszpórája. A magyarságnak évszázadokra visszamenőleg volt, és ma is van emigrációja.
Ha emigrációról beszélek, ez alatt a politikai emigrációt értem. Magyar szempontból újabban a politikai emigrációnkat érthetetlenül megkülönböztetik u.n. nemzeti emigrációra és demokratikus emigrációra.
Ez utóbbi valószínű nem vállal közösséget a magyarság nemzeti érdekeinek és értékeinek védelmét szorgalmazó nemzeti emigrációval.
A Rákóczi-szabadságharc, az 1848-49-es szabadságharc, az 1956-os forradalom-szabadságharc következtében külföldre került emigrációnak politikai motivációja és ebből következően politikai feladatvállalása volt. Az elszenvedett vereséget kellett győzelemmé visszaformálni.
Az I. Világháborút és a trianoni békediktátumot követő milliós létszámú exodus más megfontolással, elsősorban a létbiztonság megszerzésének reményével indította útjára a magyar tömegeket. Ebben az esetben migrációról lehet beszélni.
A II. Világháború előtt és alatt, tehát az 1945 előtt elvándorolt különbözö politikai, vallási vagy szociális indíttatású rétegek nem tekinthetők magyar politikai emigrációnak, az ő esetükben menekültekről van szó.
A magyar politikai emigráció kialakulása 1945 után
Politikai tevékenységének körvonalai, súlypontjai és határai
Az 1945, tehát a világháború befejezése után Magyarországról több hullámban kerültek ki különböző embercsoportok Nyugateurópába és a tengeren túlra. A magukkal hozott politikai, vallási, világnézeti különbözőségek szinte lehetetlenné tették az egymással való egyűttműkédést. A 45-ösök, a 48-asok
az 56-osok más-más elképzelésekkel érkeztek Nyugatra és másként értelmezték küldetésüket és feladataikat.
A politikai tevékenység körvonalai:
Az. u.n. nemzeti emigráció küldetésének és tevékenységének körvonalait az ausztráliában élő Kardos Béla
így fogalmazza meg:
„ A második világháború borzalmait és 1956 drámai eseményeit követően, a haza elhagyására kényszerült nagyszámú nemzeti emigráció nagyvilágban szétszóródott vezetői legfőbb célkitűzésének tekintette, hogy szerepének megfelelően, a Magyarországot megszállva tartó szovjet haderőt eltávolítsa, az általuk felügyelt kommunista diktatúrát megbuktassa és az országot visszahelyezze a nyugateurópai országok demokratikus közösségébe.”
Az emigráció tevékenységének súlypontjai:
- Közösségépítés, mint az identitás megőrzésének biztosítéka
- Lelkigondozás, mint megtartó erőforrás
- Nyelvoktatás, mint a generációs folytonosság alapfeltétele
- Hagyományőrzés, mint a nemzeti identitás erősítője
- Szellemi továbbképzés az egyéni boldogulás és versenyképesség növelése érdekében (Burg Kastl-i gimnázium)
- Kapcsolatrendszerek magyar és nem magyar vonatkozásai
- Lobbytevékenység az óhaza és a szülőföld érdekében
A tevékenység határai:
- Az óhazával történő kapcsolatok akadályai
- Hiányzó anyagi eszközök
- Kommunikációs nehézségek a nagy távolságok miatt
- Politikai és világnézeti ellentétek az egyes csoportok között
A magyar emigráció politikai és világnézeti tagoltságának kihatása a politikai emigráció
tevékenységének hatékonyságára
A felsorolt nehézségek mindegyike, külön-külön is kihatással van egy személy, egy közösség tevékenységének hatékonyságára. Az emigráció esetében pedig hatványozottan érvényes.
Az emigránsokat a nyugati világ kormányai nem mindig látták szivesen hivatalaik előszobáiban. Egyrészröl hiányolták náluk a legitimációt, másrészről pedig azt, hogy mely politikai érdekcsoportot képviselik.
A politikai és világnézeti pluralizmus, mely nem kevés ellentét forrásai is, gyakran hatott bénítólag az emigráció lobby tevékénységére.
Az u.n. hidegháború évtizedei
Idézet a Krzyzowa – Emlékhely Alapítvány 2011. március 30-április 2. között megtartott szemináriumának
egyik előadásából:
„ A „vasfüggöny" létrejötte után felmerült annak veszélye, hogy a kontinens keleti része eltűnik a Nyugaton folyó nyilvános politikai vitából. Így is történt volna, ha nem léteztek volna az emigrációs körök, amelyek a hidegháború időszaka alatt egyénileg és az általa létrehozott időszakos kiadványok és csoportok révén harcoltak a keleti országok szenvedéseiről való emlékezet megőrzéséért. Ezen túlmenően az emigrációs körök célul tűzték ki az ellenállási csoportok támogatását saját hazájukban és ápolták a demokratikus és a liberális értékekre támaszkodó vélemények és ítéletek pluralizációját.
A keleti blokk országainak ellenállását Nyugaton a politikai emigrációs körök képviselték. Vajon hangjuk hallható volt-e akkoriban, és mára hogy őrződött meg a történetük? Milyen azoknak az országoknak a viszonya történelmük eme részéhez, amelyek irányába az emigrációs körök kiadványaikat és előadásaikat küldték – figyelembe véve azt is, milyen jelentősége volt a politikai emigráció szellemi örökségének az 1989 után bekövetkezett rendszerváltás során?”
Majd ismételten idézem Kardos Bélát:
„Ahhoz, hogy Magyarországon és a vasfüggöny mögött megszűnjön a kommunista diktatúra és az elnyomott népek felszabaduljanak a szovjet iga alól, kétféle, egy nyílt és egy árnyaltabb tevékenységre volt szükség:
Olyan aktív szervezetek felállítására és működtetésére, amelyek ennek érdekében tevékenykedtek. Magyar vonatkozásban a Szabadság Mozgalom (Kisbarnaki Farkas Ferenc), a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (Zákó András) , és 1956 után a szabadságharcos szövetségek hálózata bizonyult erre leginkább megfelelőnek. Ugyanezt szolgálták a leigázott népek által létrehozott Anti-bolsevista Block of Nations és a Rab Nemzetek Szövetsége által rendezett tiltakozó gyűlések, tüntetések és felvonulások, a szabad világ népeinek és kormányainak felvilágosítása és támogatásra szólítása érdekében. A NSW-i Magyar Szövetség és tagszervezetei aktív tevékenysége a megnevezett antikommunista szervezetek munkájában meglelhető a korabeli sajtóban.
A példákból láthatjuk, hogy a Rákosi- és a Kádár-rendszert elutasító nyílt és határozott magatartás mellett, a cél érdekében igyekeztünk, a kommunista diktatúra felszámolására, a civil diplomácia titkos eszközeit is felhasználva, együttműködni olyan otthoni nyelvművelőkkel (Lőrincze Lajos) , írokkal, művészekkel és politikusokkal, mint pl. Király Zoltán, vagy Pozsgay Imre, aki kijelentette, hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem nemzeti felkelés volt, vagy a szamizdat sajtó terjesztőivel, akik éket vertek az elnyomó rendszerbe, vagy a lakitelken létrejött Magyar Demokrata Fórum által erjesztett népi, nemzeti eszmék megfogalmazóival: Lezsák Sándor, Csoóri Sándor, Bíró Zoltán, Fekete Gyula, Bakos István, Kiss Gy. Csaba, Áder János, Jeszenszky Géza, Bába Iván, Kelemen András, Makovecz Imre, stb.“
A kelet európai emigrációk együttműkődése a „közös ellenség” eltávolítása érdekében
Keleteurópa népeit egy közös ellenség, a szovjet-bolsevizmus tartotta rabságában. Az emigrációik felismerték az összefogás és a közös lépések szükségességét. Az európai kontinensen a Münchenben székelö Európai Szabad Magyar Kongresszus nevet viselő kontinentális csúcsszerv volt kezdeményező és kivitelezö. Példáját követték az egyes országok szervezetei is, mint pl. Svájcban a Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége.
Magyar szempontból az együttműködést megnehezítette egy sajátos magyar téma: Trianon és az elszakított területek magyarságának problémája. A lengyel emigrációval ilyen nehézség nem merült fel. Sokkal inkább
az akkori csehszlovák emigrációval, akik 1968 után tulajdonképpen külön uton haladtak és politizáltak.
A szlovák emigrációs törekvésekben nem a közös ellenség, a szovjetkommunizmus elleni harc, hanem az önálló Szlovákia megteremtése képezte a súlypontot. Nyilván számítva arra, hogy a Szovjetúnió kegyeit is élvezzék céljaik elérésében. A szlovák emigrációban a diszidenseknek nyoma sem volt.
A cseh emigrációval az u.n. diszidens ellenállók, mint V.Havel, M.Kundera révén alakult ki egy aránylag zavarmentes újabbkori együttműködés.
Az orosz emigrációval az NTS (Narodno Trudovoj Sajuz) szervezet révén sikerült együttmüködni. Az ő tevékenységük révén ismerte meg leginkább a nyugati közvélemény Szolzsenyicin, Sacharov és többi orosz diszidens gondolatait és ellenállását.
A román emigrációval sem a múltban sem az íjabbkori időben nem jött létre számottevő együttműködés.
Nemzetközi szervezetek, amelyekkel tartottuk a kapcsolatot:
- Helsinki Bizottságok
- Amnesty International
- ENSZ és annak Emberjogi Bizottsága
- Európa Tanács
A cselekvés lehetőségei:
Közös memorandumok
Beadványok
Kerekasztal viták
Tüntetések
A meggyőzés időszaka
A 70-es évek kezdetén végigsöpört Nyugateurópán egy szovjet irányítású propaganda hullám, amely az u.n. helsinki folyamat néven került a köztudatba. A Szovjetunió megpróbálta a nyugati világgal elhitetni, hogy az általa képviselt, és más nemzetekre rákényszerített társadalmi rend legitim és alkalmas az együttműködésre. A keleteurópai emigrációk felismerték ezt a megtévesztő igyekezetet és tevékenységükkel megpróbálták a szovjet propagandát ellensúlyozni. Hogyan?
1. A nyugati közvélemény felvilágosításával, idegen nyelvű dokumentációk segítségével
A felvilágosító munka célja és feladatai:
- A magyarságkép javítása szerte a világban
- Az utolsó csatlós vádjának visszautasítása
- A Trianoni Békediktátum igazságtalanságának hangoztatása és alternatívák keresése az elszakított magyarság helyzetének javítására
Példák:
Ives de Daruvár : Le destin dramatique de la Hongrie (Franciaország),
Prof. Révész László, a nemzetközi jog egyetemi tanára (Bern),
Illyés Elemér: Erdély változása c. műve több nyelven (München),
Prof. Chászár Ede (USA) számtalan angol nyelvű tanulmánya, stb.
- A kollektív antiszemitizmus vádjának kivédése és visszautasítása
- Megjegyzés:
Amig a magyarság világképében az utolsó csatlós és az antiszemitizmus vádja eluralkodott, a nyugati diplomáciától, kormányoktól és a sajtó információs tevékenységétől jelentős kiállást és szolidaritást a magyarság érdekében nem lehetett elérni.
Az áttörést az 1956-os forradalom jelentette.
Az 56-os forradalom ténye, tisztasága és politikai jelentősége egymagában megrengette a a világot, lerántotta a leplet a szovjet-kommunizmus elnyomó, hazug rendszeréről. A világban megváltozott a magyarságról alkotott kép, ismét a bátor és a hős nemzet jelzőivel illettek bennünket.
A nyugatra került 200 ezer magyar emigráns pedig emberi magatartásával, szorgalmas munkájával, zökkenőmentes beilleszkedésével a befogadó országok civil társadalmába, de leginkább meggyőző érvelésével, tájékoztató tevékenységével meggyőzte a befogadó országok közvéleményét arról, hogy a magyarság a szabadságáért áldozatvállalásra kész, békeszerető, toleráns nemzet.
Petőfivel szólva: az 56-os forradalom és annak emigrációja «lemosta a gyalázatot«!
2. Az 1956-os magyar forradalom eszmeiségének ismertetésével
Az emigrációba kényszerült 56-os témával foglalkozó szerzők mellett, mint pl. Méray Tibor, Kende Péter, Gosztonyi Péter és még sokan mások, megjelentek az újonnan érkezettek, mint pl. Krassó György, Petri György, megjelennek a külföldi, nem magyar szerzők, mint pl. Bill Lomax, akik megerősítették, igazolták mindazt, amit előttük mások is 56-ról leírtak és elmondtak. Igazolása volt ez az igazságnak, meggyőződés. A tények elől a politika és a média sem rejtőzködhetett el. Elérkezik egy gondolat, egy elhatározás: ez így nem maradhat, itt valamit tenni kell.
Az 1956 eszmeiségét legkövetkezetesebben képviselő emigráns magyar sajtótermékek: Irodalmi Ujság – Párizs, Nemzetőr –München voltak.
Zajlottak a látványos akciók, mint pl. a forradalom kerek évfordulóinak tiszteletére rendezett nagyszabású megemlékezések, amelyeken neves közéleti személyiségek nyilatkoznak elismerően a forradalomról és az 56-os menekültekről, emlékművek felállítása és számtalan politikai és kulturális rendezvényt szerveztünk szerte a világban.
1988 Párizs,
A Père Lachaise temető 44-es parcellájában a magyar forradalom mártírjainak emlékművét avatják fel. Az emigráció két szervezete – az Emberi Jogok Magyar Ligája és a Magyar Szabadságharcos Szövetség – készítette elő a megemlékezést, a jelképes sírhelyet Jacques Chirac párizsi polgármester bocsátotta rendelkezésre, az emlékművet ifjabb Rajk László tervezte, a kivitelezés Nagy Ernő munkája.
3. a magyarnyelvű felvilágosító munkával Magyarország és a Kárpátmedence irányába
A nyugati magyar szellemi körök rendszeres konferenciái
Mikes Kelemen Kör – Hollandia
Szepsi Csombor Kör – London
Pax Romana – Katolikus Egyetemi Mozgalom
EPMSZ – Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem – Bern
SMIKK – Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör – Zürich
Dies Academicus Geneviensis – Genf
Bornemissza Társaság – Bécs
ITT-OTT (USA)
Bessenyey Kör (USA)
Példaként megemlítem hogy a SMIKK Lugánói Tanulmányi Napjainak 15 esztendeje alatt
1977-91 között 92 előadót szerepeltetett, néhányat több alkalommal is. Ezek közül
Nyugat-Európából 57, tengerentúlról 12, Kárpátmedencéből 23 személyt.
Könyvkiadás és kiadók:
Püski – New York/EPMSZ – Bern/SMIKK – Zürich/Mikes – Hollandia/Nemzetőr – München/Herp – München/Ujváry – „Griff“ – kiadó – München/Aurora – München/Weller –Vörösváry Publishing- Canada/Magyar Élet – Ausztrália/DUNA Kiadó – Svájc/Svédország/Argentina/Izrael
Az emigrációban nagyon sok író a saját költségén, magánkiadásban adta ki művét, mert a kiadók anyagi lehetőségei korlátoltak voltak.
Sajtó
Jelentősebb írott sajtótermékek az emigrációban:
Nemzetőr, Irodalmi Ujság, Bécsi Napló, Új Látóhatár, Kanadai Magyarság, Ausztráliai Magyar Élet, Katolikus Szemle – Róma, Életünk – München, Új Európa – München, Szivárvány – Chicago. Magyar Műhely – Párizs, ITT-OTT (USA), stb.
Rádióadások:
SZER , BBC, Amerika Hangja, Vatikáni Rádió magyar adásai
4. az első szamizdat kiadványok és rendezvények megjelenésével Magyarországon
Monorerdei tanácskozás
Lakitelek
Jurta színház
Külföldön
Magyar Füzetek – Párizsban, Nemzetőr – Münchenben, DUNA-Svájci Tudósító
Az u.n. „demokratikus ellenzék” és a politikai emigráció kapcsolata
A magyarországi ellenzéki csoportok a kezdetben társadalmi és politikai együttműködést sejtettek,
vagy talán csak színleltek, amit mi az emigrációban, mint a társadalmi konszenzusra való törekvést értelmeztük. A különben pluralista, távolról sem egységes emigráció minden ilyen megnyilvánulással szemben nyitott, segítőkész volt. Nemcsak terjesztette, sokszorosította a szamizdat írásokat, hanem anyagilag is segítette azok megjelenését. Az üldözések és megtorlások enyhültek, mihelyst az emigráció a nemzetközi fórumok elé vitte az ügyet. Gyakran kellett a bírósági perek esetén ügyvédi költségeket felvállalnunk. Rendszeresen támogattuk az üldözöttek és bebörtönözöttek családtagjait.
Az, hogy a magyarországi társadalmi konszenzus elmaradt, azt is eredményezte, hogy a magyar emigráció a 80-as években létrejött együttműködése feborult, s újra a különböző pártpolitikai csatározások függvénye lett.
Kritikai megjegyzés:
Annak ellenére, hogy a magyar demokratikus ellenzék legtermészetesebb szövetségese a magyar emigráció volt, későbbi kormányzási és hatalmi helyzetükben nem támogatták a külföldön élő magyarok szavazati jogának törvényesítését.
Az elszakított magyar nemzetrészek helyzetének javítására tett összes társadalmi, vagy a jobboldali, nemzeti elkötelezettségű pártok részéről előterjesztett kezdeményezéseket pedig egyszerően lesöpörték az asztalról.
Saját programjuk pedig távolról sem fedte a magyar kisebbségek legitim, önrendelkési igényeit, mint pl. a területi autonómiák letrehozásának igényét.
Az Ellenpontok csoport és más politikai ellenálló csoportok támogatása
Az Ellenpontok kiadvány megjelenését az emigráció több szempontból tartotta fontosnak:
- Megszólal Erdélyben más hangon egy új generáció
- Felzárkózást és szolidaritást vállalt az anyaországi ellenzéki törekvésekhez
- Kilép az elszigeteltségből és nemzetköziesíti azt a tényt, hogy Erdélyben magyarok (is) élnek
A rendszerváltásig megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy az ellenpontokat szerkesztő és felvállaló személyek létükben prosperálni tudjanak. Akár az emigrációjukban, akár Magyarországon, vagy a szülőföldön. Viszonyulásunkat hozzájuk később a megváltozott helyzetükből is származó megváltozott magatartás és politikai programjuk befolyásolta.
A magyar-magyar dialógus létrejötte
A háromféle magyarság (hazai-elszakított-nyugati emigráns) párbeszéde és közös akaratának kifejezése nem álomkép volt, hanem valósággá kezdett válni a sajtóban, és a nyugaton rendezett konferenciák keretei között. A Helsinki-i konferencia (1975) után fokozódtak a rokonlátogatások és a turista utazások is, aminek következtében óriási mennyiségű információ áradt ki Nyugatra és áradt be Magyarországra..
„Titkos és nyílt kapcsolatok teremtése a vasfüggöny mögött, olyan személyekkel és olyan cellákkal, amelyek szintén a diktatúra lebontásán fáradoztak, mind az állami aparátus, mind a civil szférában. Ilyen magyar példák: Európában Tollas Tibor a Nemzetőr főszerkesztője, aki kapcsolatot teremtett a lakiteleki sátorban összejövők szervezőjével Lezsák Sándorral; Az Egyesült Államokban Nagy Károly egytemi tanár, aki kapcsolatot épített Pomogáts Bélával az Anyanyelvi Konferenciák vezetőjével (ahová mi is elküldtük Bodolai Zoltánt szemrevételezésre), valamint Püski Sándor new-yorki könyvesbolja szervezésében nyugatra jutott költők, írók, előadó művészek fogadása, előadások rendezése és mondanivalóik meghallgatása, pl.: Csoóri Sándor, Sütő András, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Kósa Ferenc, Domokos Géza, és Ádám Erzsébet, aki Ausztráliába is eljutott.” (Idézet: Kardos Bélától)
A rendszerváltás okozta csalódások az emigrációban
A konszenzus hiánya
A jó kezdet:
Bibó-konferencia Szeged 1989
Monorerdei tanácskozás
A kevésbé jó folytatás:
Lakitelek
Demokratikus ellenzék-kerekasztal
A népi és urbánus ellentétek megjelenítése a magyar társadalomban
A nemzetstratégia és a jövőkép alakításának hiánya
Elmaradt a paradigmaváltás a magyar társadalomban.
Lásd ehhez: Magyar jövőkép – egy minőségi magyar paradigma; 1996-97 (Interkonfessio Társaság/SMIKK/Vörösmarty Társaság)
A nemzeti reintegráció lassú menete
Nyilvánvaló, hogy a gazdaságilag gyenge Magyarország a reintegrációs igényeket lassúbb ütemben serkentheti. Mindez elégedetlenséget és önfeladást eredményez az érintett nemzetrészekben.
Az emigráció ignorálása és kirekesztése a nemzetépítésből
Idézek egy ellenzéki parlamenti képviselőt 2009 októberéből:
"Nem felejthetjük el, hogy a Kádár-rendszer évtizedeiben külföldön nem a nagykövetségek kommunista párttitkárai, az alumínium fogsort villantó kulturális attasék, hanem az emigráció kulturális és politikai szervezetei képviselték a független magyar államiság eszményét. Sajnálatos módon a „rendszerváltás” óta az emigráció visszatérni szándékozó részét nem fogadta tárt karokkal a hatalma átmentésével elfoglalt hazai politikai garnitúra. Emiatt Magyarország megújításában csak korlátozottan tudtak részt venni."
Elhibázott privatizáció
A múlt feldolgozásának elodázása
Elhibázott gazdaság-, népesség-, oktatás-, és egészségügypolitika
Az NGO szervezetek hiánya
Magyarországon nem jöttek létre jelentős NGO szervezetek. A Magyarok Világszövetségét sem sikerült – elsősorban az állami támogatásból jól fizetett vezetők és alapítványi kurátorok ellenállása miatt – NGO szervezetté átalakítani.
Az alternatívák hiánya
A centralisztikus államrendben t.k. nincs sok tér az alternatív megoldásokra sem. Ez jellemző az újkori kormányok magatartására is. Hiányzik a partnerség a hatalom és a társadalom viszonyában.
Az államszerkezeti és társadalmi föderalizmus hiánya
Példa:
A többnyelvü Svájcban (németek, franciák, olaszok és rétorománok) a burgundiak legyőzése óta Bern kanton (megye) fennhatósága alá került az u.n. „Jura népe”, mintegy nyolvanezer ember. Évszázados önrendelkezési törekvésük 1979-ben valósult meg egy önálló Jura kanton népszavazással történő létrehozásával, kiszakadva az őket uraló Bern kanton kötelékéből. Az önrendelkezés ilyettén megvalósulása a svájcihoz hasonló föderalisztikus államrendben nyilván könnyebben véghez vihető, mint egy centralisztikus államalakulatban.
Vegyük észre, hogy a centralisztikus Spanyolország Juan Carlos királyságával hogyan alakult át kvázi föderációvá. Tanúi vagyunk, hogyan próbálják bizonyos politikai erők a centralisztikus Olaszországot föderációvá átalakítani.
Egy másik példa lehetne az adórendszer svájci, föderalisztikus modellje.
A szomszédokkal kötött kétoldalú szerződések hiányosságai:
Hiányoznak a magyar kisebbséget védő garanciák.
Zárszó:
A magyar emigráció nem szűnt meg és nem tért haza. A rendszerváltás jobboldali, polgári, nevezhetjük nemzetileg elkötelezett kormányai, de inkább csak egyes politikusai és diplomatái, különböző alkalmakkor kinyilvánították köszönetüket azért, amit az emigráció tett, de mindmáig elmaradt a hazahívó szó. A más politikai színezetű kormányoktól még ennyit sem kaptunk.
Az a néhány, nem számottevő egyed, akik a rendszerváltás után hazatértek és a közéletbe bekapcsolódtak, két kezünkön megszámolható. Munkájukat és tevékenységüket nem az én feladatom értékelni, ezt az utókor majd megteszi.
S mivel az emigráció még él, sőt a félresikerült rendszerváltás következtében tömegesen nyugatra kitántorgó magyar polgárok feltöltik sorait, biztosra vehetjük, hogy még sokáig lesz magyar emigráció, vagy, mint a bevezetőmben mondottam, magyar diaszpóra. A kérdés ma az, mit tud és mit akar kezdeni a mindenkori magyar állam ezzel az óriási embertőkével, melynek nemcsak létszáma, henem gazdasági és szellemi potenciálja is van. A jelen helyzetben nekünk, akik az elmúlt évtizedekben valamicskét megiscsak leraktunk a nemzet asztalála, az a feladatunk, hogy az emigrációs generációváltást úgy hajtsuk végre, hogy az a szülőföldi magyarság számára legalább annyira hasznos és eredményes legyen, mint az 56-os emigráció jelenléte volt a nyugati világban.
A külföldön élő magyarokat már régen megillető választójog megadása örvendetes és helyes lépése volt a magyar parlamentnek, s részben elégtétel is. Ez azonban nem elégséges. Remélhetően a kormányzati segédlettel 2011-ben alakított diaszpóratanács megtalálja azokat a megoldásokat, melyek a magyar diaszpóra hatékonyságát nemzetünk érdekében serkentik. Példa erre a világban van elég!
Befejezésül engedjék meg, hogy felvassam ez év január 21-én írott versem, amely a nagy budapesti szolidarítási tömeggyűlés hatására írodott még ugyanazon a napon. A címe: Késő hazatérés.
B.Szabó Péter
Késő hazatérés
Megtérek mint tékozló fiú
Hazámba
szegény csonka Magyarországba
S lehajtom fejem
Trianon keresztje előtt
hol megfeszítve látom Őt
Óh édes Hazám!
Mit lát szemem
kifosztott berkeidben
nem szól madárdal
elrabolt bérceid
a turulmadár sem őrzi már
a csodaszarvast hiába keresem
csak mesékben él még
az emlékezet
őseim hívó szavát
elfújta a keleti szél
kit keresek
sírok domborulata fed
Mezeid lankáit
nem öntözi ősi vér
vitézid messzi tájakon
vert hadak koldusaként
könyörögnek beeresztésért
száműzött néped fattyaként
idegen földben eresztenek
csírátlan gyökeret
Támadj föl!
tetszhalott vergődésedből
Nemzetem
Még van egy esélyed:
hívd haza tékozló
bűnbánó Gyermeked!
Szekszárd/Budapest 2012. 1. 21.
Felhasznált irodalom:
Borbándi Gyula: Az emigráció életrajza
Borbándi Gyula: Az emigráció és Magyarország
Bozóky András: A magyar demokratikus ellenzék: önreflexió, identitás és politikai diszkurzus
B. Szabó Péter: Demokrácia és alkotmányosság – a magyar önrendelkezés lehetséges alternatívái
Yves de Daruvár Le destin dramatique de la Hongrie (Edition DUNA
Haraszty Miklós: Civil kurázsitól – civil társadalomig
Elek István: Rendszerváltoztatók
Csizmadia Ervin: A szamizdat szubkultúrája
Gosztonyi Péter: 1956
Kardos Béla: Huszonkét év az ausztráliai magyar nemzeti emigráció szolgálatában
Molnár János: Az egyetlen – az Ellenpontok és az ellenpontosok története
Nemzetőr: 956
Nemzetőr: A forradalom tanúi – 1956 – Az ENSZ különbizottságának jelentése 56-ról
Nemzetőr: Független fórum – kéziratos tiltott magyar irodalom a Kárpátmedencében
Nóvé Béla: Cenzúraviták a 80-as évek Magyarországán
Reiner M. János: Politikai ellenzés a 80-as években
Ripp Zoltán: A rendszerváltás Magyarországon
SMIKK: 1956 – a befejezetlen forradalom
SMIKK: Arcok és eszmék – a nyugati magyar irodalomban
SMIKK: Szűkűlő vagy táguló horizontok – magyarok a változó világban
SMIKK: Magyar mérleg – a magyarság szellemi élete a II. Világháború után
Saáry Éva: A lugánói tanulmányi napok 15 éve
Szász Béla: Minden kényszer nélkül
Várdy Béla: A rendszerváltás és az amerikai magyarság (História)
