A tettek többet érnek a szavaknál
Szerző: Magyar Katinka Csilla
A dübendorfi Glattal Gimnázium diákjai és támogató tanáruk kerékpárokat gyűjtöttek és azokat Magyarországra szállították. A tavaszi szünetben személyesen adták át a magyar fiataloknak.
Sokan ezt a tömör hírt hallották csupán kezdeményezésünkről.
Pedig a valóságban izgalmakban, tanulságokban és élményekben gazdag, hosszú folyamatot élhettünk meg. A segélyakció ötlete egy iskolai földrajz órán született két évvel ezelőtt. Óvodáskori magyar ismerősöm, Piskóty Réka mesélte, hogy a Földön tapasztalható egyenlőtlenségekről és a szegénységről, az éhínségről cserélték ki gondolataikat. Néhányukban rögtön meg is fogalmazódott a szándék, hogy szavak helyett tettekkel küzdjenek az igazságtalanságok ellen. Gyorsan eldöntötték, hogy Magyarország felé irányuljon a segítség. Ezt hallva én is azonnal csatlakoztam. Szünidőmet gyakran töltöm Magyarországon, jól ismerem a vidéki emberek életkörülményeit és a nyelvet is. Latin tanárunk, Andreas Kaiser is támogatott bennünket. Régi ismerőse, Frech Angelika zürichi tanárnő közreműködésével ő teremtette meg a kapcsolatot a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületével, amely szegény, vidéki környezetben élő embereket támogat. Hamarosan megérkezett tőlük a válasz, mi szerint a tanyavilágban sok kerékpárra lenne szükség, amivel a fiatalok iskolába és edzésre járhatnának. Ez az, sok embernek van a pincéjében használaton kívüli, de jó állapotban levő kerékpárja. Gyűjtsük össze és szállítsuk el Kecskemétre!!
A gondolatot tettek követték: szórólapokon, honlapokon tájékoztattuk a környékbelieket tervünkről, a nagyszünetekben süteményt árultunk az iskolában, jótékonysági koncertet és bolhapiacot szerveztünk. Az idei zürichi magyar bálon hajnalig mi működtettük a ruhatárat. Az összes befolyt nyereséget a szállítás költségeinek fedezésére nyitott számlára fizettük be.
Áprilisban három este jártuk a környéket, hogy a felajánlott kerékpárokat összegyűjtsük. A Glattaler című hetilap újságírója is elkísért bennünket és 2011. április 21-i számban beszámolt körutunkról. Kaiser tanár úr garázsa nagyszerű raktárnak és műhelynek bizonyult. Mielőtt a szállítmányt felraktuk volna a teherautóra, mind a 45 kerékpárt lemostuk és apró javításokat is végeztünk rajzuk. Április 21-én a határon nem várt nehézség adódott, a kecskeméti vámudvar azonosítószámát égen-földön nem tudtuk előkeríteni. Még az sem segített sokat, hogy minden nyelvtudásomat bevetve, telefonon próbáltam az országok között közvetíteni. Végül mégis elindult az teherautó. Másnap óriási örömmel fogadtuk a hívást Kecskemétről, hogy szerencsésen megérkezett az Alföldre.
Alig vártuk, hogy elérkezzen a tavaszi szünet, és Rékával, Kaiser tanár úrral valamint harmadik társunkkal, Saskia Goldhahnnal együtt vonatra szálljunk, és Kecskeméten személyesen adjuk át az első 4 kerékpárt a tanyán elő gyerekeknek. Szívélyes fogadtatásban volt részünk, amerre jártunk. Ajándékokkal, finom falatokkal, köszönő szavakkal halmoztak el bennünket vendéglátóink. A hivatalos átadásra Fülöpjakabon, a polgármester úr valamint tévékamerák, újságírók jelenlétében került sor. A biciklikkel együtt hivatalos tulajdonosi igazolványt is kaptak a fiatalok. A többi kerékpárt későbbi hetekben adták át. Az ott töltött 3 nap alatt jártunk, Csemőn, Lakiteleken, Cserkeszőlőn, és megismerhettünk egy biogazdaságot. A legmeghatóbbak mégis azok a pillanatok voltak, amikor a kerékpárok új tulajdonosai az első kört megtették járművükkel. A szemükben tükröződő boldogságot látva tudtuk, hogy érdemes volt minden erőfeszítés.
A magyarországi tartózkodásunk utolsó 3 napját Budapesten töltöttük, ahol Frech tanárnő és jómagam büszkén mutattuk meg útitársainknak a magyar fővárost.
