Emlékezés és üzenet...

Szerző: B. Szabó Péter

Emlékezés

A nap, amikor elhagytam Anyámat, még ma is emlékezetes. Ültünk a kis szobában és hallgattunk, de ez a hallgatás is harangszó volt. Az órára pillantva vettem észre, hogy indulnom kell a vonatra.

Felálltam. Anyám is, aki faggatott, hogy miért vagyok ily szótlan. Ebben a pillanatban elöntött a félelem és mindent, amit előkészítettem a legszívesebben visszacsináltam volna. Ne féljen, csak két hétre távozok el külföldre, rövidesen visszajövök. Nem jössz Te vissza Fiam, mert politizáltál és Neked innét menned kell. Menekülnöd. Ekkor elcsuklott a hangja és sírva borult le mindkét térdére. Átkarolta lábszáraim és zokogott. Hát olyan rossz anyád voltam én néked, hogy most elhagysz? Egyedül maradok, betegen. Mennem kell, indul a vonatom. Esik az eső, tovább tart gyalog megtennem a csúszós sáros utat. Elkísérlek egy darabon Fiam, mondta törékeny hangján, s mint aki szégyellte, hogy könnyeket hullajtott felnőtt gyermeke ilyettén le- és elválása miatt, letörölte könnyeit és feltette fekete belinér kendőjét őszülő fejére. Indulhatunk, - mondta. Nézd meg jól ezt a kis házat és ezt a szobát, itt születtél, ezen az ágyon hoztalak a világra. Itt fürösztöttelek és szoptattalak több mint két esztendeig. Itt térdeltettelek babszemre,és kukoricaszemre, amikor rossz voltál és dacoltál velem. De itt hullajtottam könnyeim is fekete hajadra, amikor fürdetés után fésülgettelek és mindig azt kérdezetem, - mikor lesz ebből a csöppségből ember és milyen? Ez a szerény tanyasi hajlék volt az otthonod és a Hazád. Itt nem csapott be senki, itt lakott veled az Isten is. Gondolj vissza erre az otthonra, Rám és Reá is- az Istenre, aki áldjon meg és vigyázzon reád amíg élsz. Én most már nem tudok mást, csak imádkozni érted.....
Elindultunk. Sírógörcsök szorították torkom, mellkasomba nem jött levegő, úgy éreztem megfulladok. Vagy 2 kilométert mentünk együtt karon fogva, mint akit vezetnek az oltár elé, templomi esküvőre. Zuhogott az eső. Tovább már nem kísérlek Fiam, Isten véled és velem is. Talán még találkozunk. Lehet, hogy nem kellesz ott az idegenben senkinek és majd hazajössz. Bár igy lenne... Megcsókoltam az esővízzel vegyült könnyes arcát és mind a két kezét. Magamhoz szorítottam: - én tudom, hogy kinek mit köszönhetek és kire kell felnéznem, ha példaképre lesz szükségem az életben. Köszönöm, amit eddig kaptam és az Isten áldja meg. Erre a pillanatra számtalanszor visszagondoltam későbbi életemben és az akkori érzések ma is szívem szorongatják amikor Anyám - ki azóta már örökre elhagyott - eszembe jut.

Üzenet

Amióta elhagytam szülőföldem, foglalkoztat, sőt kisért a kérdés: helyes volt-e a szabadságba történt menekülésem, vagy inkább nekem is, mint megannyi barátomnak és harcostársamnak a szülőföldön maradást és helytállást kellet volna választanom? A rendszerváltás első két esztendejében elszánt szándékom volt a hazatelepülés. Családom nem követett, így maradt továbbra is az emigráció. Harminckét esztendő - felnőtt fejjel megélt emigráció - egy emberöltő, melynek élményvilágából és tapasztalataiból sok tanulságot és következtetést lehet levonni.

Első következtetés:

A nagyvilágban mindenütt van számodra hely, ahol megbecsülést és elismerést szerzel becsületes és szorgalmas munkáddal és magatartásoddal. Ezáltal nemcsak Téged, hanem nemzeted is becsben tartják és rokonszenveznek vele. Az 1956-os szabadságharc-forradalom menekültjei felbecsülhetetlen értékű küldetést vállaltak és töltöttek be a politikai, gazdasági és szellemi élet területén az egész világban, ennek a mai Magyarország is hasznát élvezi. A politikai menekültet végső fokon az legitimálja, ha elmondható róla, hogy számára mindenkor és mindenütt a „a Haza mindenekelőtt” volt a cselekvés meghatározója.

Második következtetés:

Érdekes megélnünk, hogy kiszakadásunkkal a családi és nemzeti kötelékből a világ nagy emberi közösségébe kerülünk, ahol egyrészt az azonos kultúrkör és vallás, másrészröl pedig alkalmazkodási képességünk lehetővé teszi számunkra a beilleszkedést és ezáltal az egyéni érvényesülést is. Ugyanakkor a szabad és nyitott társadalmakban lehetőségünk adódott a közösségteremtésre és építésre. Kialakíthattuk saját, nemzetmegtartó közösségeinket a világ számos pontján, anélkül, hogy emiatt bárhol üldözésnek, vagy megkülönböztetésnek lettünk volna kitéve. A világban végbemenő globalizációs folyamat csak akkor jelent veszélyt a nemzeti kultúrák számára, ha az illető nemzet nem elég erős és egységes ahhoz, hogy nemzetmegtartó paradigmája révén nyitott legyen az iránt, aminek befogadása számára előnyös és szükséges, zárt legyen ott és akkor, amikor önérdeke és önvédelme ezt megköveteli.
Olyan folyamat tanúi vagyunk, amelyben a nemzeti gettósodást és fajgyűlöletet, sőt egy-egy nemzet felsőbbrendűségéről hírdetett elméleteket egyre inkább a partnerség, szolidarítás és a keresztény értelemben vett felebaráti szeretet váltja fel. Ilyen értelemben a kereszténység 2000 esztendős tanítása, miszerint mindnyájan Isten gyermekei vagyunk – minden elkövetett egyházi hibák és bűnök ellenére – nem volt és nem lesz hiábavaló. Minden más világmegváltó politikai elképzelés csődöt mondott eddig, mert kiderült róluk, hogy önös, szűk hatalmi klikkek érdekeit szolgálták.

Harmadik következtetés:

Az emberiség történetében továbbra is a legégetőbb megoldásra váró feladat a szociális igazságtalanság megszüntetése. Sokaknak még mindig téves elképzelése van az úgynevezett nyugati jólétröl. Svájcban élve egy itteni példa arra, hogy a profitéhes társadalomszemlélet tömeges elnyomorodást eredményez. 2000-ben 375 svájci bank évi tiszta nyeresége 19.5 milliárd svájci frank volt. Az úgynevezett privát szektor (élelmiszergyártás, kémiai üzemek, kiskereskedelem) évi nyeresége legalább ilyen mértékü volt 2000-ben. Ezzel szemben 2001 május 1-én két svájci miniszter beismerően félmillió, a létminimum alatt élő svájci lakosról panaszkodott.
Mit jelent ez? Az állam egyre inkább a nagytőke által „kitermelt” szociálesetek istápolására lesz, mint adminisztrátor, kárhoztatva. Az úgynevezett „éhbért” fizető vállalatok száma Svájcban 2001-ben elérte a 3500-at.
A multik gazdagodásával és terjeszkedésével szemben a tömegek elszegényedése tényként állapítható meg. A hatalomnak és a hozzá ragaszkodó hatalmi klikknek nincs előjele, azaz teljesen mindegy, hogy jobb, vagy baloldali. Számára csak egy a fontos: a hatalom megszerzése és minél hosszabb ideig való gyakorlása. Ugyanakkor nem veszi észre, hogy hatalomra jutását és annak gyakorlását elsősorban a nagytőkének köszönheti és nem a manipulált választók szavazatának. A demokrácia álarcában jelentkező váltógazdaság ( jobboldali-baloldali választási győzelmek) nem alkalmas a szociális igazságtalanság felszámolására, mert amit az egyik politikai klikk 4-8-12 esztendeig kitermelt, a másik politikai klikk 4-8-12 év alatt sem tudja, vagy nem is akarja gyökeresen megváltoztatni.
Úgy tűnik, hogy az emberiség zöme évezredek óta arra van kárhoztatva, hogy munkája gyümölcsét egy-egy hatalmi klikk jólétének biztosítására tékozolja. Évezredes örökség, amelyet sem egyházi, sem monarchikus, sem tőkés, sem szocialista rendszereknek nem sikerült eddig megváltoztatnia. Kérdés marad számomra, hogy van-e megoldás?

Negyedik következtetés:

Mint kisebbségi sorsba beleszületett felvidéki magyarnak kötelességként tapadt életemhez és minden cselekedetemhez a magyarság egységének gondolata és megvalósítása. Emigrációm minden pillanatában azon fáradoztam, hogy ez az „álom” megvalósuljon. Akár sikerül Magyarországnak és a velünk szomszédos államoknak az Európai Unió-s csatlakozás akár nem, ennek a kérdésnek a megoldása ettől függetlenül a magyarság jövőjére nézve stratégiai fontosságú.
Meggyőződésem, hogy az idő a magyar egység megvalósításának dolgozik, talán a Dunai vagy a Kárpátmedencei Konföderáció keretében. Úgy legyen.