Húsz éve alakult a POFOSZ

„Abban, hogy Magyarország független, minden Gulágon, Recsken, börtönben, siralomházban töltött percnek része van, s osztozik a dicsőségben.”

A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) megalapításának XX. évfordulója alkalmából ünnepi kongresszust tartott 2009. február 25-én, a Kommunizmus áldozatainak emléknapján Budapesten, a XII. kerületi Hegyvidék Önkormányzata Művelődési Központban. A POFOSZ hivatalos bejegyzése 1989. február 23-án történt. Sólyom László köztársasági elnök, az ünnepi esemény fővédnöke levélben köszöntötte a résztvevőket:

„1989 előtt csak szűk körben, suttogva beszéltek a politikai üldözésekről. A POFOSZ megalakulásával végre előléphettek azok, akik harccal, szenvedéssel, üldöztetéssel, személyes szabadságuk elvesztésével váltották meg az ország szabadságát. Az ő tisztességük, és az áldozatok józansága kellett ahhoz, hogy egy csepp vér kiontása nélkül ma független, demokratikus Magyarországon élünk. Bármennyi csalódás, fájdalom és keserűség terheli még ma is a hétköznapokat, a legfontosabb cél valósággá vált.”

Fontos gondolatra mutatott rá levelében Sólyom László: „Tisztelet illeti a POFOSZ alapítóit azért is, mert azok közé tartoztak, akik az 1980-as évek végén visszahozták a közbeszédbe 1956-ot! Bár ’56 kapcsán az értelmezések széttartanak, nem tagadható, egyetlen és igaz cél volt: Magyarország függetlensége, és az emberek szabadsága. Abban, hogy ez megvalósulhatott, minden Gulágon, Recsken, börtönben, siralomházban töltött percnek része van, s osztozik a dicsőségben!”

Fónay Jenő, a POFOSZ alapítója és első elnöke visszaemlékezésében felidézte az alapítás napjait. Rámutatott: 1972-ben, amikor meghívta egy barátja Százhalombattára, hogy tartson előadást ’56-ról, akkor jutott először eszébe a POFOSZ létrejöttének lehetősége. Ám erre a pillanatra még 17 esztendőt kellett várnia, s 1989-ben tíz fővel alapították meg a Magyar Politikai Foglyok Szövetségét. Fónay akkor kérvényezte élete első útlevelét, amit társával, Forgács Ferivel, a másik alapítóval megkapott, s nekivágtak Németországnak, hogy adományokat gyűjtsenek a szervezet működéséhez.

A POFOSZ célul tűzte ki a politikai rendszerváltás elősegítését, a politikai üldözöttek erkölcsi- és anyagi rehabilitációját, mely sajnos nagyon nehezen halad előre. Egy nyugdíj-kiegészítő kérvényüket épp most seperte le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az asztalról. Mádi Jenő, a POFOSZ jelenlegi elnöke beszédében megállapította: – A POFOSZ nemcsak az ’56-os forradalmárokat fogja össze, hanem más politikai elítéltek is tagjai – így például a malenkij robotra hurcoltak, katonai munkaszolgálatosok, ’56 előtti politikai elítéltek, a szovjet bíróságok által Gulágra ítéltek, kitelepítettek. Mádi Jenő bejelentette, indítványozza egy ’56-os emlékmű felállítását, melynek költségeit adományokból kívánják felépíteni, a jelenlegi kormány támogatására nem tartanak igényt. 90 millió áldozatra emlékezünk

M. Kiss Sándor és Szakály Sándor történészek az ’56-os forradalom és szabadságharc jelentőségéről-, valamint a kommunista diktatórikus rendszer jellemzőiről szóltak. M. Kiss megállapította: – A Kommunizmus áldozatainak emléknapján mintegy 90 millió áldozatra emlékezünk, akik értelmetlenül veszítették el életüket. Ez döbbenetes szám – mondta a történész. Rámutatott: a kommunizmus elsősorban a társadalmi osztályok szerint ítélte meg az embereket, s ezáltal a magyar nép többsége „reakcióssá”, osztályidegenné, vagyis a „magyar társadalom ellenségeivé” vált az uralkodók szemében. Az államosítás idején mintegy négyszázezer parasztot ítéltek el és ennél többet zaklattak, fenyegettek meg, akik nem ajánlották fel önként, dalolva földjeiket a TSZ-nek. M. Kiss Sándor döbbenetes adatokat közölt a bebörtönzésekről: 1945-ben 8247 ember, 1946-ban 10 682, 1952-ben 35 039 fő került börtönbe. A megfigyelők, ügynökök száma is meghökkentő: 1951-ben mintegy 30 ezer, 1952-ben 40 ezer, 1953-ban mintegy 45 ezer besúgó figyelte a „reakciós elemeket”. Sztálin haláláig egyetlenegy politikai vezető sem emelte fel a szavát a törvénytelenségek ellen – állapította meg M. Kiss. De hogyan is tehette volna ezt bárki a diktatúra éveiben? Azonnal börtönbe került volna. (Szerk. megj.) Szakály Sándor előadásában kijelentette: – 1956 őszén egy megalázott nép ismét nemzetté vált. Ezt a néhány napos győzelmet azonban a megszálló szovjet csapatok leverték, s noha az 1955-ös Varsói Szerződés nem hagyta jóvá Magyarország lerohanását, a megszállók ereje és a hatalmon lévők félelme miatt maradtak hazánkban az oroszok. Szakály a jelenlegi helyzetre is tekintve megállapította: – A hazáért, a nemzetért érdemes összefogni. Ha megnyertük a csatát, akkor vitakozhatunk, de nem fordítva! Az elszakított területek képviselői: Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei elnöke Erdélyből, Nagy János szobrászművész Révkomáromból, Felvidékről, Rácz Szabó László közíró Zentáról, Délvidékről, valamint Dupka György író, költő Ungvárról, Kárpátaljáról idézte fel az elnyomatás évtizedeit. E cikk szerzője most csupán Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége elnöke előadásából emel ki megrázó, fájdalmas részeket: – Az 1956-os magyarországi forradalom idején Kárpátalján a hatóságok nagyon féltek a helyi magyarság zendülésétől. A KGB és a kommunista párt helyi vezérei a budapesti forradalom leverését illetően Kárpátalján is igyekeztek példát statuálni, feketelistákat készítettek azokról a magyarokról, akik nyíltan vagy burkoltan kinyilvánították rokonszenvüket a magyarországi felkelés iránt. Perbe fogták a röplap-terjesztőket, akikkel szemben koncepciós pereket konstruáltak. Ebben az időben, 1956 végétől 1959-ig zajlott a tömeges megtorlás, s legalább 35 ezer ember ellen indult rendőrségi-ügyészségi vizsgálat, politikai „bűncselekmények” alapos gyanújával. A kárpátaljai bírósági tárgyalásokat Magyarországon a KGB által kidolgozott forgatókönyvek alapján bonyolították.

E megfélemlítés legfontosabb célkitűzése volt, hogy szétzúzza és megnyomorítsa azt a politikai-társadalmi réteget, mely szembe mert fordulni a proletárdiktatúrával: a szovjethatalommal. Az ungvári szovjetellenes ifjúsági szervezet diákjai röplapokat terjesztettek. E csoport egyik alakja Benyák Nándor, akit a Kárpátaljai Területi Bíróság hat év munkatáborban (GULAG) letöltendő szabadságvesztésre ítélt. Összezárták a bűnözökkel, gyilkosokkal, tolvajokkal, ahol kemény fakitermelő munkát végeztettek vele Mordoviában. 1958. decemberében amnesztiával szabadult, de ezt követően állandó megfigyelés alatt tartották 1987. július 14-ig. Bárhová jelentkezett Ungváron munkára vagy tanulásra, fel kellett tüntetnie, hogy szovjetellenes tevékenységért ítélték el. A gálocsi szovjetellenes ifjúsági csoport tagja volt Gecse Endre református tiszteletes. Miután a szovjet csapatok lerohanták Magyarországot, a szovjet titkosszolgálat is általános büntető hadjáratot indított a felkelők ellen. Gálocson az elkészült forgatókönyv szerint Gecse Endre református lelkészt szemelték ki a KGB által megtervezett koncepciós per központi vádlottjává, aki úgymond a fiatalokat „fegyveres felkelésre és a szovjet hatalom megdöntésére buzdította.” 1958. december 2-án a huszti református templomból koholt vádak alapján elhurcolták. 1959. január 7-én Gecse tiszteletes a KGB ungvári pincéjében a kínvallatásokba belehalt, a nyilvánosság kizárásával titokban hantolták el.

Voltak, olyan személyek is, akiket a forradalom leverése után Magyarországra irányítottak, de nem voltak hajlandók harcolni magyar testvéreik ellen. Közülük való Bucsella József, aki a szovjet hadsereg katonájaként került Magyarországra. A 32. gépesített hadosztály sorkatonájaként 1956. októbere végén elhagyta alakulatát, fegyverét eldobta, mert nem volt hajlandó harcolni magyar testvérei ellen. November végén elfogták, hadbíróság elé állították, ahol golyó általi halálra ítélték. Kivégzése sikertelen volt, a koponyájába röpített golyót kioperálták az egyik moszkvai klinikán. Majd a bolondok házába dugták, később szibériai száműzetésre ítélték. Ötven évet töltött Szibériában, s mint élő tanú került haza. Dupka György szólt az eddig agyonhallgatott és máig feldolgozatlan menekült ÁVÓ-sok ügyéről is. A legutóbb előkerült levéltári iratok alapján megállapítható, hogy a KGB tájékoztató jelentései alapján az SZKP KB elnöksége ideiglenesen engedélyezte a magyar szabadságharcosok elől menekülő BM karhatalmi tisztjeinek és családtagjainak kárpátaljai befogadását. Miután a Moszkvában kiadott parancs értelmében „Magyarország lerohanása megtörtént”, Ungváron még hónapokon keresztül működött az SZKP KB utasítására felállított politikai főhadiszállás. Vezetői mindent elkövettek annak érdekében, hogy az általuk összetákolt Kádár-kormány zökkenőmentesen működjön. S a felkelők megkapják méltó büntetésüket.

Határon átlopott magyar gyermekekből janicsárokat neveltek Dupka György hangsúlyozta: – Adatgyüjtésük idején találkoztak olyan ungvári szemtanúkkal, akik felhívták a figyelmüket arra a „szennyes bűntettre” is, hogy 1956. november 3-át követő napokban a KGB a magyarországi felkelők letartóztatásával és deportálásával egyidőben megszervezte az árvaházi gyermekek „átlopását” a Záhony-Csap határátkelőn, a lepányvázott katonai teherautókon utazó öt-hatéves apróságokat a szovjetúnióbeli árvaházakban, gyermekotthonokban helyezték el, akikből janicsárokat neveltek.Visszatérve a POFOSZ jubileumi, ünnepi ülésére szót kell ejtenünk az eddig elért eredményekről: – A Magyar Köztársaság kikiáltása után, 1989. november 1-jén lépett életbe a szabadságharcosok teljeskörű rehabilitációját biztosító törvény, majd a szabadon választott új Országgyűlés az 1956 októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról rendelkezett. Az 1990. évi XXVIII. törvénye törvénybe foglalta az 1956. októberi forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségét. Majd néhány héttel később kormányrendelet született a nyugdíj rendezéséről. Az Országgyűlés törvényt hozott az 1956-os Emlékérem és Emléklap alapításáról. Az 1992. évi XXXII. törvény szerint azokat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak – ebbe a körbe tartoznak az 1956-osok is –, kárpótlásban részesültek. A Szabad Magyarországért Emléklap alapításáról s adományozásáról 1999-ben született kormányrendelet.A POFOSZ mindmáig igyekszik méltón megőrizni 1956, a forradalmárok, a politikai elítéltek emlékét, lehetőségéhez mérten hallatja hangját, és próbál segíteni tagjainak. Ma is vallják Fónay Jenővel, a Pofosz alapító-elnökével: „Csak velünk emelkedhetünk fel újra.”A POFOSZ tagjai másnap Vasvári Vilmos néhai-elnök sírjánál tartottak megemlékezést, majd ezt követően megkoszorúzták a Városháza falán lévő emléktábláját.

Szerző: Frigyesy Ágnes