hirmondo logo 1                      

F e l h í v á s
Sechseläuten gyermekfelvonulás
Zürich, 2016. április 17.
Szeretettel hívjuk a Svájcban élő magyar gyerekeket, hogy magyaros viseletben az egész nemzetünket képviseljék
Zürich egyik legnagyobb ünnepségén.
A 2016. április 17-ei, vasárnapi felvonulás, melyen minden 5 és 15 év közötti gyermek részt vehet, évente 3000 résztvevőnek szerez felejthetetlen élményt.
A népviseletbe illetve népies jellegű ruhába öltözött svájci csoportokkal hagyományosan az itt élő különböző nemzetek gyermekcsoportjai is felvonulnak, természetesen saját hagyományaiknak, viseletüknek megfelelő öltözékben.
Részvételi díj: minden gyermek számára 10 frank

A gyerekek a felvonulás teljes időtartama alatt a szervezők felügyelete alatt állnak, a gyülekezőhelytől egészen a felvonulást követő uzsonnáig.
A rendezvény végeztével minden résztvevő ajándékot is kap.

Jelentkezési határidő: 2016. március 20.

Az érdeklődő családok a gyerekek nevének és életkorának megadásával jelentkezzenek az alább megadott mail címen:
Szántó Teca, 079 254 56 57, szantoteca(kukac)glattnet.ch

Kérünk mindenkit, hogy tájékoztassa ismerőseit is erről a lehetőségről, adott esetben más nemzetiségű gyermekek is részt vehetnek magyaros népviseletben.
Az öltözékkel kapcsolatban: van egy kis kölcsönözhető készletünk, de addig még Magyarországról is lehet hozni blúzt, szoknyát, mellényt.

Svájci Magyarház Alapítvány