hirmondo logo 1                      

Ma: Orbán

35 év a magyar kultúra szolgálatábanbszp

B.Szabó Péterrel a Kossuth Rádióban 2011. november 19-én a SMIKK-ről elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

A kérdező: Farkas Éva, műsorszerkesztő


SMIKK - ez pontosan azt jelenti, hogy…

Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör.

Mikor alapították ezt a szervezetet?

1976-ban, az 56-os forradalom 20. évfordulójára.

Miért vártak 20 évet?

Azért, mert az 56-os emigrációban elég hosszú idő telt el, mire letisztultak és kialakultak a különböző szellemi irányzatok, és főleg az írók politikai hovatartozása, az írók mondanivalójának eszmeisége. A 70-es években rájöttünk arra, hogy nincs a nyugati magyar íróknak mecénása. Kevés volt a kiadó, és még kevesebb a pénz arra, hogy az íróknak szerzői díjat tudjanak fizetni. A könyveiket vagy az asztalfióknak írták, vagy pedig saját pénzükön jelentették meg, de nem volt olvasó közönségük sem, mert akkor még Magyarországgal csak illegálisan lehetett kulturális kapcsolatot fenntartania az emigrációnak. Az emigránsok pedig szétszórtan éltek a befogadó országaikban, a sajtó és könyv csak kevesekhez jutott el.

Tulajdonképpen ez a kör arra jött létre, hogy kvázi mecénás is legyen? Tehát segítse például az irodalom megjelentetését?

Elsősorban. Mi nemcsak az irodalmárok köre voltunk, hanem az irodalomszervezők és az irodalmárokat segíteni akarók köre. Egyfajta nyugati magyar szellemi műhely. Más volt a profilunk, mint például a londoni Szepsi Csombor Körnek, vagy a párizsi Magyar Műhelynek.

Ők elsősorban írók voltak? És magukból alkották a kört?

Igen, így van. De hasonlítottunk a hollandiai Mikes Kelemen körhöz és részben a két egyházi szellemi körhöz, az Európai Protestáns Magyar Szabad- egyetemhez és a Pax Romána Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalomhoz.

Ugye azt mondja, hogy elsősorban nem az írók hozták létre ezt a SMIKK-et, hanem olyan emberek, akiknek fontos volt, hogy a magyar irodalom és képzőművészet megjelenjen vagy az alkotók fórum-lehetőséghez jussanak. Ön például mivel foglalkozott? Miért volt önnek fontos az, hogy ezt az egészet alapítóként például a kezébe vegye?

Nekem - és a többi alapítónak is - azért volt fontos egy ilyen szellemi társaság létrejötte, mert politikai menekültként kerültünk Svájcba, én például a Felvidékről, az akkori Csehszlovákiából, ahol politikailag aktív voltam a Prágai Tavasz (1967/68) eseményeiben. Svájcban a menekülteknek és a külföldieknek nem szabad politizálniuk. Sem akkor, sem ma. Tehát olyan szellemi kört kellett létrehoznunk, ahol a mondanivalónkat irodalmi szinten tudjuk kifejezni. Így és ezért is született meg a SMIKK.

Ön egyébként nem irodalmár?

Én nem irodalmár vagyok, hanem gépészmérnök. Közel 20 esztendeig önálló vállalkozó voltam Svájcban, és így kerestem meg azt a pénzt, amely az irodalmi mecenatúrához is szükséges volt. Közben magam is foglalkozom az írással, elsősorban társadalompolitikai témákkal. Írok könvismertetéseket, de verseket is.

Hányan vállalták fel ezt a mecénási szerepet? Hányan alkották a kört akkor úgy az alakulásnál?

Az alakulás 1976-ban 31 fővel történt. Nagyon sokrétű és sokszinű társaság voltunk. Időközben felfejlődött a körünk tagsága 300 főre, akik természetesen tagdíjat fizetettek, de a tagdíjakból csak a legminimálisabb infrastruktúrát tudtuk biztosítani, persze így is az iroda az én lakásom volt. A rendezvényeken pedig belépődíjat kértünk. A könyvkiadásunkat csak kisebb részben tudtuk a megajánlásokból és a könyveladásból fedezni, a nagyobb részt – sok esetben – nekem kellett felvállalnom.

A mecenatúrát azonban az irodalmi kör 35 éve alatt rajtam kívül nagyon kevesen vállalták fel. Hozzám hasonló mértékben pedig senki.

Ugye 1976 óta 35 év telt el. Ez egy nagyon hosszú idő már. Mit könyvelnek el legnagyobb eredményként?

Azt a 18 tanulmányi konferenciát, amelynek során több mint 150 előadó fejthette ki véleményét a magyar sorskérdésekről. Az előadások anyaga könyvek formájában is megjelent. Az első könyvünk "Kerényi Károly és a humanizmus" címmel jelent meg. Kerényi Károly a svájci Asconaban élt. Ő volt tulajdonképpen a szellemi példakép, aki ugyan hellenista professzor volt, de mégis azt mondotta egy norvégiai magyar ifjúsági konferencián, hogy „ti magyarok ne szégyelljétek magatokat, mert van nektek is tórátok. Tórátok a magyar irodalom.” És mi úgy éreztük, hogy ezért is fontos a magyar irodalmat felkarolni, a magyar irodalomnak azt a részét éltetni és támogatni, amely Magyarországon 50 évig el volt hallgattatva, illetve amely csak az emigrációban jöhetett létre, mint nyugati magyar irodalom. Ez egy rendkívül fennkölt és fontos küldetés. A magyar-magyar párbeszéd létrejöttében példaként említem a SMIKK szervező közreműködését az Erdélyből elindított magyar paradigma-konferenciák megrendezésében 1994-97 között. A fontosabb előadásokat „Magyar jövőkép-egy minőségi magyar paradigma” címmel az MVSZ égisze alatt 1997-ben adtuk közre, könyv formájában.
Az írók közül elsőként említeném meg a kör első elnök asszonyát, Saáry Évát, aki mint alapító nemcsak író, hanem geológus, festőművész és fotóművész is. 16 esztendeig volt az irodalmi kör elnöke. A Lugánoi Tanulmányi Napok programjának megszervezésében és a tanulmánykötetetek szerkesztésében felbecsülhetetlen érdemei vannak. Major Zala Lajos, a svájci Fribourgban élt író-költő szintén a SMIKK egyik alapítója és a Lugánoi Tanulmányi Napok elindításának a kezdeményezője volt. Utlsó öt könyvét 1995-2000 között a SMIKK közreműködésével sikerült kiadnunk úgy, hogy a társkiadás révén nyugati (SMIKK/Szivárvány), kisebbségi (SMIKK/Mentor) és anyaországi (SMIKK/KAPU; SMIKK/ARGUS) kiadók összefogása valósult meg.

Ilyenek vannak itt az asztalon, hogy Magyar mérleg, ennek több folytatása is volt: Magyarországi szellemi élet 30 éve 48 és 78 között, A nyugati magyar kulturális élet a második világháború után 45 és 79 között, a Magyar mérleg harmadik kötetében pedig A kissebségben élő magyarság kulturális élete a második világháború után 45 és 80 között címmel jelentek meg tanulmányok.

A "Magyar mérleg" a legbüszkébb kiadványunk. Ezt a témát Hanák Tibor , Bécsben élő filozófus javasolta. 1943 óta (Szárszó) ez volt az első próbálkozás amikor megvontuk egy korszak, ezúttal a II. Világháború utáni magyarság szellemi életének a mérlegét. A három kötetben a három féle magyarság, a hazai, a kissebségi és a nyugati külön-külön témaként került megvitatásra. Ma is aktuális lenne a magyarság jelenlegi szellemi mérlegének az elkészítése. Ezután következett a három kötetes "Gesta Hungarorum". Ebben a magyar történelem fehér foltjait boncolgattuk, más megvilágításba állítva, mint az akkori hazai hivatalos történetírás. Voltak olyan egyedi konferenciáink is, mint például "A magyarság szellemi élete a két világháború között". Annak is van kötete. Aztán később megjelentettünk szépirodalmi igényű könyveket is. Saáry Évának egy próza és egy verses kötetét, Dénes Tibornak egy esszé kötetét, végül a 1999-ben a svájci Friburgban élő Major Zala Lajos költőnek egy rendkívül érdekes könyvét, "Elveszett győzelem" címmel, amely egy naplójegyzet az 54-es labdarúgó világbajnokságon szerzett élményeiről. Ő már akkor Svájcban élt, és ebben a naplóban egy különleges műfajt vezetett be, aminek sajnos szintén nincs követője irodalmunkban, nevezetesen a nyugati magyar és az anyaországi magyar emberek dialógusáról van szó. Ez a dialógus sajnos elmaradt a mai napig.

Akkor nyilván nehezebben működhetett ez a dialógus, amikor még a rendszerváltás előtti időszakot éltük itt Magyarországon. Tudott-e létrejönni kapcsolat a magyarhoni irodalmi élet illetve a svájci magyar irodalmi élet között?

Ez a kapcsolat 1989-ig, mint említettem, inkább illegális volt. Akiket meghívtunk a konferenciákra azok vagy nyugdíjas értelmiségiek, írók voltak, vagy olyanok, akik már amúgy is tudták, hogy nincs veszteni valójuk és vállaltak egy-egy ilyen konferencián való szereplést, például Víg Károlyt vagy László Gyulát, mint történészeket említeném ezek között. Az igazi dialógus végül a 80-as évek végén indult be az akkori demokratikus ellenzék képviselői révén. Ezek között említeném például Konrád Györgyöt, Csoóri Sándort, Csurka Istvánt, Erdélyből Szőcs Gézát és az ellenpontokhoz tartozó írokat, akiket kiutasítottak Romániából, vagy ide sorolnám a Kende Péter által szerkesztett és Párizsban kiadott szamizdat füzetek íróit. Mindezeket a kiadványokat csempésznünk kellett Magyarországra, mert még a rokoni látogató sem merte vállalni, hogy egy példányt hazahozzon, attól félve, hogy ha a határon „elcsípik”akkor utána nem engedik többé a rokonhoz.

Na most a rendszerváltás után, gondolom alapvetően megváltozott a helyzet és némileg ki is húzták önök alól a talajt, hiszen megszűnt az illegalitás. Azóta hogy tudnak létezni vagy mi az értelme a létezésüknek?

Nagyon fontos a kérdés, mert megpróbáltunk, éppen a dialógus jegyében és azoknak a tapasztalatoknak a tovább- vagy átadása érdekében, amelyeket a nyugati demokratikus társadalmakban szereztünk, magyarországi társrendezőkkel konferenciákat rendezni Magyarországon is. A SMIKK-nek két önálló és öt magyarországi konferenciára volt ereje. Mi voltunk az első szellemi kör, akik jelentkeztünk Magyarországon 1990-ben Szegeden, Ilia Mihály professzor úr segítségével. A szegedi konferenciának "Szűkülő vagy táguló horizontok" volt a címe. Majd a következő évben 1991-ben Egerben "A demokrácia iskolája" címmel rendeztünk konferenciár, Lisztóczky László tanár úr segítségével. Később, 1993- 95-között közreműködtünk a hévizi Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság létrehozásában (több évig Major Zala Lajos volt az elnöke) és két fontos konferenciát szerveztünk Hévizen, "Ki fél a nyugati magyar irodalomtól" és "A szexualitás nyelve a magyar irodalomban" címmel. Az itt elhangzott előadások is megjelentek a "Hévizi Almanach" c. kiadványokban. Három alkalommal voltunk társrendezői a magyar paradigma konferenciáknak, kétszer Székesfehérvárott (1995/96) és egy alkalommal Zentán (1996).

Kiderült, hogy a magyarországi független szellemi köröknek akkor még nem volt pénze ilyen konferenciákat szervezni. És mivel említettem, hogy nyugaton is a mecénás szerepre nem sokan vállalkoztak, így a néhány személy által anyagilag fenntartott nyugati szellemi kör nem tudta a magyarországi konferenciákat anyagilag hosszú távon vállalni. Ellenben ez sikerült az egyházi szellemi köröknek, a Pax Romana és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem ma is rendezi rendszeresen a konferenciáit, hol a Kárpát-medencében, hol külföldön.

Úgy érzem, hogy „a SMIKK megtette azt, amit megkövetelt a Haza”, az emigrációban éppúgy, mint ahogyan a rendszerváltás után lehetővé vált magyar-magyar kapcsolatok fejlesztésében is.

Akkor mit csinál a SMIKK most?

A SMIKK-nek van még egy fontos feladata, amit úgy neveznék, hogy a begyűjtés. Ez a begyűjtés abból áll, hogy még mindig sok kézirat fekszik el kiadatlanul a még nyugaton élőknél, amit érdemes lenne a magyar irodalom közkincsévé tenni. A felgyülemlett sok-sok dokumentumot arról, mi mindent tett az 56-os magyar emigráció a Haza , tehát az otthonmaradottak érdekében meg kell menteni. El kell helyezni és feldolgozni az utókor számára. Ezek emlékek, tanúságtételek, mint Mikes levelei Rodostóból. Amit mi a harminc kötetünkben leírtunk úgy érzem sok tekintetben ma is aktuális. Sok olyan gondolatot tartalmaznak ezek a könyvek, melyeknek nincs kellő visszhangja, illetve még ma sem jutottak el ezek a gondolatok a hazai emberek tudatáig. Ezért arra gondolunk, hogy néhány könyvünket utánnyomtajtuk Magyarországon.

A svájci magyarság generációváltáson ment végbe. Soraink feltöltődtek az újonnan érkező magyar vendégmunkásokkal. A meglévő szervezeti struktúrák átalakultak, és több új szervezet is alakult. A jelen pillanatban a Svájci Magyarház Alapítvány tölti be azt az országos szintű, közösségmegtartó és összefogó gyűjtőerőt, mondhatom védőhálót, amelybe a SMIKK is integrálódott.

Másrészről viszont van egy rendkívül fontos feladata, nemcsak a SMIKK-nek, hanem a nyugati magyar szervezeti struktúra egészének. Az újonnan nyugatra kitántorgó magyar fiatalok befogadása, integrálása, sőt: mentése. Ezek zöme anyagi megfontolásból érkezett nyugatra, és nem rendelkeznek azzal a küldetéstudattal, amivel a politikai emigráció rendelkezett. Azt szeretnénk, hogy bennük is felébredjen egy magasabb szintű magyarságtudat és egy küldetéstudat, hogy nemcsak azért tartózkodnak külföldön, hogy meggazdagodjanak, hanem azért is, hogy egy fajta népi diplomáciával a magyar országképet javítsák és erősítsék, ami például az 56-os emigrációnak rendkívül nagy mértékben sikerült.

Köszönöm a beszélgetést!